Virtuális könyvek kiadója

A Liber-ALL Kiadót 2002-ben alapította egy inkognitóját megtartani kívánó, sokak által akkor már halottnak hitt idős író. Célja az volt, hogy olyan virtuális szellemi műhelyt hozzon letre, amelynek nincsen fizikai értelemben vett létezése; tevékenysége is kizárólag a virtuális világban zajlik. A kiadó semmilyen szokásos jogi és adminisztratív követelménynek nem felelt meg.

A Liber-ALL Kiadó rövid működése alatt két virtuális könyvet bocsátott a digitális szelek szárnyára.

A virtuális kifejezés okán a 2015-ös seo-tuning egyik hivatkozását ide utólag betüzve: http://honlap.ru/virtualis-szerver/


Ál-születésnapi fiaskó

Minden januárban, amikor közeledik születésnapom (17-e), a közösségi portálokon és csetelő alkalmazásokban átállítom december 17-re a dátumot (erről itt be is számoltam: Adathamisításaim). Nem igazán szeretem ugyanis, ha köszöntgetnek. Persze lehetne egyszerűen törölni a személyes adatot vagy ahol erre nincs mód, átállítani a nyilvánosságát, de egyfelől ez macerásabb (mindig elfelejtem, hol vannak ezek az opciók), másfelől meg én egyáltalán nem akarom eltitkolni a születési dátumomat, hadd legyen ez nyilvános adat - csak a köszöntgetéseket akarom kivédeni. Jan. 17. után mindig vissza is állítom.

Hacsak el nem felejtem.

Nos, a Skype-dátummal most pórul jártam, mert dec. 17-en maradt - és ma meg is indultak a köszöntések. Ilyenkor persze illik (illene) mindegyiket megköszönni, mégsem vagyunk bunkók (csak pozőr különcök), de ez most a rossz dátum miatt végképp ciki lenne. Így hát inkább írtam ide egy posztot, és ezt linkelem be köszönetképpen.

Független újságírás

Kemény, de igaz szavakat tartalmazó cikk jelent meg Kovács Miklósról, a KMKSZ elnökében a Kárpáti Igaz Szóban. Aláírásként a lap rövidített neve szepelt (KISzó), azaz úgynevezett szerkesztőségi cikk és eszerint a kollektíva közös véleményét tükrözi. Ami rendben is van.

Mivel érdemesnek tartottam rá, ismerőseimnek ajánlva megosztottam a Facebookon ezzel a megjegyzéssel:
Kemény, de nagyrészt igaz szavak. Egyetlen szépséghibája, hogy mindezt nem egy hiteles személy, nem egy független elemző, hanem az ellenérdekelt fél pártlapja foglalja össze.
A lap főszerkesztője, Köszeghy Elemér reagált rá azzal, hogy ugyan mi lenne "pártlapként" a dolguk, ha nem éppen ez, s hogy íratnának ők elemzést függetlenekkel - de meg tudok-e nevezni mondjuk hármat a szóba jöhetők közül. Elég hosszan válaszoltam:
Hogy jelen leosztás mellett ez a dolgotok, azt akár el is fogadhatom, de azért én sokkal-sokkal jobban örülnék, ha nem az ellenérdekelt fél pártlapja lennétek, hanem egy pártatlan, kiegyensúlyozott, független közszolgálati médium, amelynek ugyan lehetnek vonzódásai, lehet saját értékrendje - de ezt nem a pártosság szabja meg. Ha azonban az egyik tábor megnyilvánulásait soha nem veszitek kritika alá, a másikéit pedig mindig, akkor sajnos a (független) olvasó kicsit még akkor is elhúzza a száját, ha a színtiszta igazat írjátok és még egyet is ért veletek, mert hiányolja az igazság másik felét: az ugyanilyen szigorú kritikát a másik féllel szemben. Amire te nyilván azt fogod mondani, hogy a másik fél egyáltalán nem szorul kritikára - ami persze nem igaz, de mi mást mondhatnál egy pártlap főszerkesztőjeként? - ez számomra "családilag ismert" helyzet. Talán éppen az utóbbi körülmény miatt  sajnálom, hogy a KISzó a sok évtizedes kommunista pártlap-múltja után alig szívott néhányat a szabad levegőből, alig tett pár tétova lépést a pártatlan orgánum eszménye felé - és máris újra pártlappá degradálódott. Ismerem az előzményeket, értem az okokat - de engedd meg, hogy az eredmény ne tessen nekem. / Ami a hiteles, független elemzők hiányát illeti: ugyanennek a következménye, illetve részben a tyúk és tojás esete. Ha lenne hiteles, pártatlan újságírás és lenne színvonalas, független orgánum, akkor ez a helyzet kedvezne a hiteles elemzők megjelenésének. Másfelől ha volt (lett volna) elég erős független értelmiségi kontingens, az megteremthette volna a maga pártatlan fórumait. Ám olyan helyzet alakult ki, hogy mindenki besorolt valahová: így aztán kialakult a se-se helyzet. Hogy pedig ez a helyzet kialakulhatott, abban neked megvan a magad felelőssége. Mint ahogy - másként és más mértékben - nyilván nekem is. 

Ingatlan emlékeink

A nap mondata:

"A levélre a tárca kulturális örökség és kulturális értékek részlegétől az a válasz érkezett, hogy a megadott helyen jelzett emlékjel sem helyi, sem nemzeti jelentőségű emlékként nem szerepel Ukrajna ingatlan emlékeinek állami nyilvántartásában."
forrás

Jaj, névnap!

A Facebookon, miután néhány jókívánságot már eltávolítottam, teljes nyomatékkal közöltem:
Kérek mindenkit, kíméljen meg a névnapi köszöntőktől, különben is Dezső vagyok!
Erre elkezdtek azok is köszöntgetni, akik addig nem. Töröltem a topikot is újra kiírtam, megtoldva egy zárójellel:
Kérek mindenkit, kíméljen meg a névnapi köszöntőktől, különben is Dezső vagyok! (És minden jókívánságot törlök - bocs, de valóban!)

Erre akadt, aki boldog Dezső-napot kívánt. Szerencsére csak viccből.

 

Így hazudik a köztévé

Pofámba mászik a közszolgálatinak gúnyolt magyar televízió honlapjáról a bődületesen hazug cím:

„Jó eséllyel indulnak a magyar pártok az ukrán választásokon”


És nem szakad be a képernyő!! Az igazság az, hogy a magyar pártok egyáltalán nem indulnak a választásokon. Az egyik párt egyetlen árva képviselője egy másik párt listáján indul eséllyel, a másik pártnak pedig egyéni képviselői indulnak igen csekély eséllyel egyéni jelöltként.

Ennek a mondatnak a második fele külön tetszett:

„Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) az eddig kormányzó és várhatóan kormányon maradó Régiók Pártjának listáján szerepel, 74. helyen, ami bejutónak minősül. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pedig egyéni jelölteket állított, mivel sok ukrán jelölt van, és megoszlanak közöttük a szavazatok, elképzelhető, hogy egyéni körzetben ők is be tudnak jutatni (sic!) képviselőt az ukrán parlamentbe” – állította a szakember.

Ebben az állításban alighanem az „elképzelhető" a legizgalmasabb szó egy szakértő szájából. Fontos, hogy az embernek legyen fantáziája. Valószínűleg egy űrkutató is, ha azt kérdezik, hogy létezhetnek-e földön kívüli civilizációk, így válaszolna: „Elképzelhető, hogy holnap a Kossuth-téren leszállnak a UFÓk, és akkor tudni fogjuk, hogy igen."

--

És egy karikatúra az ukrán választásokról:

- Te csak maradj otthon, mi majd kitöltjük!




Frissítés okt. 28-án.

Így választások idején Varga Bélából, az MTI kárpátaljai tudósítójából is kibújuk a KMKSZ-pártkatona. Ha egyenes hazugságon nem is lehet rajtakapni, durva csúsztatásnak mindenképpen nevezhető tudósítása, amely teljesen elkeni a fent már kifejtett lényeget, tudniillik azt, hogy egyik magyar párt sem indul a választásokon, a KMKSZ egyéni jelöltjei tökéletesen esélytelenek, az UMDSZ-es Gajdos pedig az ukrán kormánypárt listáján indul és annak fejében kapott befutó helyet a listájukon, hogy az UMDSZ mindenütt a Rágiók Pártja jelöltjeit támogatja (a legtöbb esetben tehát ukrán jelölteket a magyar KMKSZ-jelöltek ellenében). Ide vezetett a széthúzás, így játszotta el a kárpátaljai magyarság annak az esélyét, hogy tényleges politikai érdekérvényesítőt juttasson a parlamentbe, EZ A LÉNYEG, nem pedig az, amit a KMKSZ-ről a mi Bélánk hablatyol:


Kárpátaljai magyar esélyek az ukrán parlamenti választásokon

 MTI-hír, 2012. október 28.

Hatévnyi szünetet követően újból lehet magyar képviselője az ukrán parlamentnek, miután a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) három egyéni választókerületben indított képviselőjelölteket a vasárnapi törvényhozási választásokon, míg az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) jelöltje a kormányzó Régiók Pártja (PR) választási listáján befutónak számító helyet kapott.

Tíz év után ismét vegyes választási rendszerben - fele-fele arányban pártlistán és egyéni jelöltek közül - választhatják meg az ukrán választópolgárok 450 parlamenti képviselőjüket. A kárpátaljai magyarok ezúttal mind a pártlistás, mind az egyéni jelöltes választásban érdekeltek.

Mivel a magyar szervezeteknek nem sikerült elérniük az ukrán választási hatóságoknál, hogy a korábban több parlamenti cikluson átívelő gyakorlatnak megfelelően magyar többségű egyéni választókerületet alakítsanak ki Kárpátalján, a KMKSZ úgy döntött, három olyan egyéni választókerületben állít parlamenti képviselőjelöltet, ahol számottevő a magyar nemzetiségű választók aránya.

A KMKSZ elnöke, Kovács Miklós a Nagyszőlős központú, míg a két alelnöke közül Brenzovics László az Ungvár központú, Gulácsy Géza pedig a Munkács központú választókerületben indult a parlamenti mandátum megszerzéséért. Mindhármuknak olyan riválisokkal kell felvenniük a küzdelmet, akik jelentős politikai befolyással és erős gazdasági háttérrel rendelkeznek az adott körzetekben.

A KMKSZ képviselőjelöltjei abban bíznak, hogy a hónapokon át folytatott, a magyarok mellett az ukrán nemzetiségű szavazókat is megszólító intenzív kampányuknak köszönhetően sikerülhet megszerezniük a kijevi parlamentbe való bejutáshoz elegendő számú voksot.

Eséllyel indul a törvényhozási választásokon Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász polgármestere, aki a befutónak számító 74. helyet kapta meg a magyar szervezettel szövetségben álló PR választási listáján. Az UMDSZ még 2009-ben kötött együttműködési megállapodást a PR akkori államfőjelöltjével, Viktor Janukovics jelenlegi elnökkel. Az esélyesnek minősülő listás helyért cserébe az UMDSZ a voksoláson a PR-t és annak egyéni képviselőjelöltjeit támogatja Kárpátalja mind a hat választókerületében.


________________________

A mobil kommunikáció terén hír, újdonság kategóriában bukkant fel a Prisma, mely egy művészi fotó alkalmazás: neurális hálózatok és mesterséges intelligencia kombinációjával hoz létre festményekre emlékeztető képeket. Új technológia a mobilapplikációk között, nem kell hozzá más, mint egy okostelefon, fotó és máris kipróbálható. Nem hasonlítható az eddig megszokott alkalmazások működési elvéhez. http://tartalommarketing.org/alakitsd-festmenyekke-fotoidat-prisma/

Kövér, lapos, éles

Most olvasom, hogy a múlt héten az erre igencsak avatott Kövér újraavatott. Az MTI tudósítása szerint a vereckei honfoglalási emlékmű helyreállítási és új oltárkövének avatási ünnepségén Kövér László több száz ember előtt elmondott beszédében hangsúlyozta: "Verecke a magyar lélekben az útkeresés és a hazatalálás jelképe, bizonysága annak, hogy a jól megtervezett út mindig célba visz. Bizonysága annak, hogy ami ma még álom, az holnap valóság lehet."

Megjegyzésként annyit, hogy Kövér metaforájával - „ami ma még álom, az holnap valóság lehet” - nem az a baj, hogy lapos közhely, hanem az, hogy a feléledő Horthy-korszak elszánt restaurációjának a koncepciójába jól illő irredenta elképzelésekre való utalásként is értelmezhető (mondatot alkotni azért én is tudok!), így nem csillapítani, hanem sajnos inkább megalapozni látszik az ukrán nacionalisták részéről megfogalmazott vádat, miszerint az emlékmű nem annyira a múltbéli honfoglalásnak, hanem a mai magyarok látens (?) területi igényeknek élesre fent a szimbóluma.

A baloldalt megosztó Gyurcsány

Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban többször megfogalmaztam nem mindig hízelgő véleményemet. Erre a napokban egy nagy portált vezető főszerkesztő blogbejegyzés okán kialakult Facebook-vita során került sor. A magam érvelésének a javítát ide tűzöm, talán érthető az előzmények és a tágabb szövegkörnyezet nélkül is:
[A szerző] nagy erényének tartom, hogy sok évvel ezelőtti, szinte rendíthetetlennek látszó Orbán-pártiságát (akkoriban vitatkozgattunk) ez a kritikus hang felváltotta. Amit viszont valóban érzek, hogy miközben a a kormányoldal baromságait tollhegyére tűzi, aközben kínosan igyekszik a baloldallal szembeni averzióját kifejezni. Lihegésnek nem érzem, de kis mesterkeltség azért (számomra) nyilvánvaló. A miniszterelnök hazudozásairól szólva kijelenteni, hogy Orbán Gyurcsány legjobb tanítványa, az én szememben például ilyen motívum, lévén Orbán pálfordulásai és első miniszterelnöksége azért nemcsak időben előzi meg Gyurcsányt, hanem szerintem a hazugságok nagyságrendjét illetően is bőven Viktor viszi el a pálmát, inkább az őszödi rétor gondolható tanítványnak, aki aztán bele is bukott vallomásába. Ilyen vallomást azonban Orbántól hiába várunk, ő nem csupán hazudik, hanem tévedhetetlennek is gondolja magát. Ez azért nem ugyanaz. Másutt viszont nem érzem ezt a mesterséges balra-is-csapást Albertnél, mert amikor például azt írja, hogy az IMF-mumusra azért van szükség, mert Gyurcsány már nem eléggé súlyos mumosnak, lévén elpojácásodott - akkor utóbbi kitétellel csak egyetérteni tudok. Mindezzel együtt Albi előtt le a kalappal, kvalitásait illetően megérdemelten került a szakmai karrier csúcsára, a politikai elkötelezettsége-beágyazottsága (ha egyáltalán volt ilyen) szépen hámlik róla. Titokban azt remélem, hogy egyszer első kenyéradójáról, a KMKSZ-ről is leszedi a keresztvizet 
Illetve:
A Gyurcsány-fóbia és Gyurcsány démonizálása a jobboldal (vagy az oda húzók) részéről nyilván túlzás, és része az ellenségképpel szembeni önmeghatározásnak, ugyanakkor én sokban nemcsak érthetőnek, hanem indokoltnak is tartom ezt az ellenérzést, hiszen a jó Ferenc alaposan rászolgált. Szememben két nagy bűne volt (most építi a harmadikat), az első az, hogy a baloldaliság "becsületét"sem személyes példájával, sem a kormányzásával nem sikerült megteremtenie (holott valami ilyesmit ígért), hanem éppen ellenkezőleg. A másik, hogy az országot egyáltalán nem sikerült jó vágányra terelnie, hanem itt is indokolt az "ellenkezőleg". E kettő túl sok volt. Mert ha gyengén kormányoz, de közben a baloldaliság értékeit megőrzi, felemeli, akkor veszthetett volna emelt fővel. Vagy fordítva: ha feladja a ezeket az értékeket, de megteremti az ország stabilitását, akkor elfogadható lenne a nem túl vonzó kompromisszum is. De hogy se-se?! Ennek a két súlyos hibának az egymást erősítő hatásából következik a mostani állapotok kialakulásához vezető alaphelyzet: a Jobbik térnyerése és a Fidesz 2/3-a. Két gyurcsányi bűn, és két büntetés a magyarok nyakán. (Jó, tudom: lehet finomítani a képet, sok egyéb is közrejátszott, de bárhogy is nézem: a módszeres kalapácselcseszési mechanizmus mégis a mi Ferinkben öltött testet.) Na most ehhez ha hozzávesszük a mostani szereplését, akkor érlelődni látszik a harmadik főbűn, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy visszatérése és nyomulása nem segíti a baloldalt és az Orbán-buktató erőket, hanem megosztja őket. Meglehet, nélküle az MSZP és hamarább állt volna talpra: az megjelenésével kialakult belső viszály sok-sok energiát lekötött, sok hónapot haszontalanul elfolyatott, látványos kiválása a pártból pedig hiába hozott tiszta helyzetet, s hiába támasztható alá az érvelés, hogy az MSZP és a DK összesen több szavazatot gyűjthet be, mintha csak egy párt lenne a baloldalon - mert az a bizonyos Gy-fóbia elég erősnek látszik ahhoz, hogy mégis gátja legyen a demokratikus erők összefogásának. Ha pedig a maradék pártok és a civil mozgalmak Gy "szarkeverése" miatt lesznek képtelenek összefogni, akkor nem sikerülhet a Fideszt annyira megverni, hogy a Jobbikkal együtt ne legyen kormányképes. Ha pedig a Jobbikkal együtt kormányképes lesz a 2014-es választások után, akkor a Fidesz-Jobbik koalíció vészterhes korszaka vár Magyarországra. Számomra alig hihető, hogy az eszes, gyors felfogású Gyurcsány ne lássa be: a személye tehertétel a baloldal és a demokratikus ellenzék számára. Sőt, picit tovább megyek: néhány igazán jó fej (Bauer, Debreceni) is elvesztette (az én szememben legalábbis) a hitelességét amiatt, hogy egy ilyen (szerintem káros) hatalmi törekvés hegedűseinek elszegődtek. // No, mindezt csak azért, mert én is azt gondolom: Gy-t szidni és kárhoztatni megvan minden okunk, de a lólábat kilógatni mégsem kellene azzal, hogy akkor is őbelé rúgunk, amikor más szennyesét teregetjük.

A turul súlya alatt

Egy poszt és utórezgései

A dolog azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor a magyarságot vérségi alapon megközelítő és kétféle magyar szívet említő beszéd keretében avatta fel Matl Péter Turul-szobrát Ópusztaszeren. A teljes beszéd és pár adalék itt található: Orbán Viktor Turul-avató beszéde Ópusztaszeren.
Pár nap múlva erre az egész turul-őrületre és a kirekesztő beszédre én az alábbi poszttal reagáltam. Később egy frissítést is alá tűztem, lévén kis szösszenetem reakciót váltott ki a Facebookon (ahová a linket betűztem).
.

Falloszomra turul szállott

A piréz ősnemzet és az Egyek alkotócsoport abbéli mélységes fájdalmában, hogy nem volt szerencséje teljes mértékben beleszületni a vérhez tartozó turulba, ezúton törleszteni igyekszik e téren elkövetett súlyos mulasztását és ünnepélyesen meghirdeti a „Falloszomra turul szállott” című költői pályázatot. A pályaműveknek, miközben szigorúan követik az őskép vérvonalát, ki kell térniük a nemzeti akolba végre egységesen beterelt juhokra és a magyar politikában élő kétféle szívre – eközben nem kétséges, hogy melyikkel kötelező együtt dobbanniuk -, továbbá plasztikusan kell ábrázolniuk a Világnemzeti Összetartozás jegyében kiszorítottak sárkány-sátán mivoltát.
A pályadíjas mű vitézkötéssel kerül megörökítésre a Kárpát-medence valamennyi kutyafaszán.

Aki nem tudná: Orbán Viktor (aki egyébként Litvániában magát már A Magyarok Vezetőjének nevezte) Ópusztaszeren a magyarságot vérségi alapon közelítette meg: „A turul őskép a magyarok ősképe. Beleszületünk, akár csak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik.” A teljes szöveg: Orbán beszéde Ópusztaszeren

Frissítés. A bejegyzésnek lett némi visszhangja a Facebookon. Egy üzenetváltást – mert talán tanulságos – idemásolok.
Popovics Pál Kedves Karcsi! Nagyon sajnálom, hogy manapság neked már csak ennyire, ilyesmire futja. A fenti rajongóidat nem ismerem, de bejegyzéseiket olvasva az ő szintjükhöz szeretnél igazodni. Ennél azért sokkal többre tartalak, többed magammal.

Balla D. Károly Kedves Pali, én pedig azt sajnálom (de azt nagyon!), hogy Magyarország (korábban többre tartott) miniszterelnöke vérségi alapon és kétféle szív alapján rekeszti ki a magyarságból azokat (például engem), akik nem a hamis múltba révedés és nem bűnös ideológiákkal összeolvadt szimbólumok mentén alakították ki nemzettudatukat, hanem egy modern, integráló jellegű, demokratikus eszménnyel összhangban gyakorolják magyarságukat. A magyar szélsőjobboldal faji alapú ideológiáját, szimbolikáját és retorikáját most már egyre inkább átvevő kormányfővel szemben énszerintem MINDEN ESZKÖZ megengedhető. Az én arzenálomban csak szavak találhatók, az irónia, a humor és a gúny a legerősebb fegyverem. Messzemenően felhatalmazva érzem magam, hogy ezeket felhasználjam az olyan megnyilvánulások ellen, amelyekkel olyasmit propagálnak, sugallnak, amivel nemcsak hogy nem értek egyet, hanem meg is vetek. Hogy mindez most ráadásul bornírt köntösben jelent meg, az minden komoly ellenérzés mellett nevetséget is kelt. Igen, én és a hozzám hasonlóan gondolkodó sokkal jobb koponyák és nagyobb emberek is tiszta szívükből KIRÖHÖGIK Orbán Viktort és az ö hagymázas szövegeit – miközben ez kétség kívül kínban fogant röhögés – mert a dolog, miközben kacagtató, legalább annyira elkeserítő és félelmetes. És nem csupán, talán nem is elsősorban azért, mert minket, a magyarságról másként gondolkodókat rekeszt ki, hanem azért – és olyan jó lenne, ha ezt a másik oldalon a józanul gondolkodók megértenék! -, mert MAGÁNAK A MAGYARSÁGNAK ÁRT, mert lejáratja, nevetségessé teszi, ordas eszmékkel társítja a magyarság egyébként számomra igen becses – és szerintem az itt megszólalók számára is! -, igen nemes érzését. Dühünk, gúnyunk, ha kell, alpáribb elemeket is alkalmazó humorunk azért hordoz indulatot, mert sajnos tudomásul kell vennünk, hogy Orbán Viktor magyar. Ez benne a fájó. És mert tőlünk távol áll, hogy őt a nemzetre nézve káros gondolkodása miatt kirekesszük a magyarságból, inkább mi lépünk hátra és legrosszabb perceinkban azt gondoljuk: ha ő a magyar, ha ők a magyarok, akkor mi inkább nem akarunk azok lenni. // Ezt gondold végig egyszer, kedves Pali.

-------

Eddig az utólagos frissítéssel kiegészített blog-bejegyzás. Mivel reagálást a fenti válaszra nem kaptam, pár nap múlva meglátogattam PP Facebook-profilját és kissé elhűlve tapasztaltam, hogy tele van turullal. Beleértve a fejlécet is (kicsinyített részletét lásd legfelül). Első gondolatom az volt, hogy PP-t azonnal törlöm ismerőseim közül, de aztán arra gondoltam: előtte csak rákérdezek, komolyan gondolja-e. Rákérdeztem. A válaszra újra várni kellett két napot, de aztán beindult az üzenetváltás, lévén egy korábbi, sokat kellemetlenkedő "kuncsaftom" is bekapcsolódott.  



Íme:
Kedves Pali, ide "tévedve" meglehetős rémülettel látom profiloldaladon a turulszaporulatot - ellenben a posztomhoz írt bejegyzésedre adott válaszomra nem reagáltál. Szeretném tudni, hogy valóban hívéül szegődtél-e a turullal nagyon jól szimbolizálható szélsőjobb ideológiájának, mert ha igen - és a jelek sajnos erre utalnak - akkor ki foglak zárni ismerőseim sorából. Szíves figyelmedbe ajánlok két mai cikket.
  • Popovics Pál Kedves Karcsi! Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem nem áll össze az, hogy te hogyan jutsz el egy, az oldalamon látható turulmadaras szobortól a fenti feltételezésekig. Lehet, hogy számodra kapásból csak ilyenek jutnak az eszedbe, de ez már legyen a te problémád, de tiszteletben tartom. Nálam ez másképp van, és mást is jelent. Ezt meg neked kell tiszteletben tartanod. Szüleimtől szerencsére olyan neveltetést kaptam, mely mentes volt mindenféle szélsőséges ideológiáktól. Tagjai sem voltak semmilyen pártnak, az előző rendszert sem szolgálták ki. Én is igyekszem így nevelni gyermekeimet, remélem, sikerül.
    Számomra már az is szélsőséges, ahogyan mostanában fogalmazol, de ettől még nem akarom a nézeteidet megváltoztatni, ezekkel a gondolataiddal neked kell együtt élned. Nem tudom, hogy ez mennyire lesz javára lelkivilágodnak, mennyire teszi szebbé életedet, de ezzel sem nekem kell foglalkoznom.
    Ami a fenti cikket illeti: annak a szerzőjének is van egy véleménye, amit megoszt másokkal, ezzel sincs semmi problémám. Max. nem olvasom el. De nem zavar, ha leírja a gondolatait. Mondjuk a Népszava nem épp a kedvenc lapom. A Barikád sem. Az én értékrendemtől mindkettő messzebb áll, főleg a Népszava. Nekem ideológiailag szélsőséges. De engem nem zavar, ha te kedveled.
    Korábbi leveledre azért nem válaszoltam, mert nem látom szükségességét. Részemről lezárt az a párbeszéd. Én is leírtam a véleményem, te is. Nem hiszem, hogy egy újabb válasszal bármelyikünk is meg tudná változtatni a másik véleményét. De miért is kellene?
    Azt írod, hogy "egy modern, integráló jellegű, demokratikus eszménnyel összhangban" gyakorlod magyarságodat. Most pedig jelzed, hogy ki fogsz zárni ismerőseid közül. Modernül, demokratikusan és integrálva. Hát ezt is tiszteletben tartom, a te döntésed. Üdv!
  • Palkó István Ha nem baj, megosztom...


  • Balla D. Károly Kedves Pali, az engem megnyugtat, ha ilyen határozottan ki tudod jelenteni, hogy a turul-szimbolika iránti (láthatóan igen erős és demonstratív) vonzódásod NEM PÁROSUL azzal, amit a turul szimbolizál. Valamivel azonban mégis tisztában kell lenned: most, amikor a magyar közbeszédben egyre inkább elhatalmasodni látszik az antiszemitizmus (más kirekesztő nézetekről, homofóbiáról, cigányellenességről stb. most ne essék szó) és amikor ez olykor már erőszakos cselekedetekhez is vezet, és most, amikor a magyarságot tragédiába sodró Horthy-korszak restaurációja folyik, akkor - a te esetleges jó szándékod ellenére - a turul igen sokak számára nem a mitikus madarat, hanem a hozzá tapadt ideológiát szimbolizálja, így ha te ezt a szimbólumot ennyire látványosan felvállalod és ha a felavatásakor elhangzott, a magyarságot vérségi alapon megközelítő miniszterelnöki beszédet magadénak vallod, akkor esetleges belső szándékod ellenére mégis azonosulni látszol a szélsőséges ideológiával. Továbbá azzal is tisztában kell(ene) lenned, hogy mindazok, akik a turult, árpád-sávot, Wass Albertet, Nyírőt, Horthyt most "nyomatják", azok éppen hogy nem a magyar mitológiát, nem az árpádi örökséget, nem az irodalmi értéket és nem egy fontos történelmi személyiséget állítanak elénk, hanem mindezek a szimbólumok és személyek éppen és kifejezetten egy bizonyos kirekesztő, antiszemita ideológiának az attribútumaiként kerültek előtérbe. A turulról nagyon keveseknek jut ma eszébe az, hogy ez a madár termékenyítette meg Emesét, nem, egészen ás jut az eszükbe, és egyik oldalon pontosan ezért tartják fontosnak demonstratív felmutatását, míg a másik oldalon ezért kap elutasítást. Wass, Nyírő nem irodalmi kvalitásai, hanem zsidóellenessége miatt vált fontossá, Horthy nem államférfiúi nagysága, hanem az általa fémjelzett éra zsidóüldözései miatt válik alkalmassá arra, hogy a mérsékeltebb jobboldalt is belehúzza a Jobbik retorikájába.
  • Balla D. Károly Vagyis: ha te nem vallasz szélsőséges nézeteket, nem vagy antiszemita, nem gondolod, hogy a magyarság vér kérdése stb., és mindezt ki tudod jelenteni, az örvendetes, de tudnod kell, hogy a profilod láttán ennek épp az ellenkezője "jön le". // Igen, én integráló és modern felfogásban igyekszem gyakorolni a magyarságomat, de ez nem jelenti azt, hogy a szélsőséges - és szerintem a magyarságnak ártó - nézeteket tolerálnám. Hogy mi a különbség a vérségi alapú kirekesztés és a szélsőségek világnézeti alapú elutasítása között, azt bizonyosan pontosan tudod érzékelni. // Igen, a Jobbikosokkal fotózkodó, nézeteiket népszerűsítő, rasszista, antiszemita, homofób, xenofób képeket és propagandaszövegeket megosztó ismerőseimet sorra törlöm. De előtte gyakran megkérdezem: valóban azonosulnak-e azzal, amit népszerűsítenek. Ezért kérdeztem meg tőled is, hogy miközben ezt a turulkultuszt felvállalod, tisztában vagy-e azzal, hogy a liberális nézetűek szemében ezzel egy fajüldöző ideológiával látszol azonosulni. Ha elhatárolod magad mindattól, ami a turulhoz egy nagyon vészterhes történelmi korszakban hozzátapadt, akkor ezt a fejlécet egyszerűen csak nem tartom szerencsés választásnak. De ha ezzel például énellenemben és a miniszterelnöki beszédben a "kétféle szív" retorikájával jelzett értelemben kívánsz demonstrálni valami vérmagyarságot, az engem kénytelenné tesz bizonyos következtetések levonására. // Továbbra is csak azt kérem: gondold végig a végiggondolandókat. Üdv.
  • Palkó István Pali! Hogy mentél direkt BDK ellenében fejlécet választani!?? Figyelj, ez nem vicc!! Ki leszel törölve! Sőt!! Csupa kisbetűvel írják majd a neved!

  • Orémus Kálmán Ez egyre jobb!


  • Balla D. Károly István, Kálmán - hasonló okokból ti már nem tartoztok az ismerőseim közé. Esetetekben például a cigányellenesség nem volt kétséges. Palival pedig szeretnék tisztába jönni, mert még nem tudok dönteni. És mert az hiszem, talán neki is tisztáznia kell magában ezt-azt.
  • Palkó István Biztosan csakis miattad fog tisztába jönni, mert arra szólítottad fel.

  • Balla D. Károly Sok olyasmi adódott az életemben, amit csak akkor gondoltam végig, amikor az enyémmel homlokegyenest ellentétes nézetekkel találkoztam. Például purista nyelvművelő voltam mindaddig amíg a korszerű szociolingvisztikai felfogás alapelveivel nem szembesített Cs. I. Évekbe telt, de ma egészen másképpen gondolkodom a nyelvet, nyelvhelyességet, nyelvhasználatot illetően. Bizony előfordulhat, hogy az ember módosít, finomít a nézetein, mert belátja a másfajta nézőpont érvényességét.
  • Palkó István Te, mint a másság és tolerancia odaadó harcosa, miért nem fogadod el mások nemzeti érzelmeit, véleményét?


  • Balla D. Károly Sőt, a nemzettudatom is elég sokat módosult az évtizedek során. Kamasz koromban szinte közömbös voltam magyarságom iránt, például azért akartam fizikus lenni, hogy ne kelljen a nemzetiségemmel, az anyanyelvvel foglalkoznom. Aztán lendült az inga, verselni kezdtem, megismerkedtem a magyarság ügyében elkötelezett írótársaimmal, fontos barátságok és szerelmek köttettek - és erős, de kissé merev és szűk térben mozgó nemzettudatom alakult ki. Valamilyen szinten "harcos" elkötelezettségű magyarsággyakorló lettem. És megint évek teltek el, amíg ráébredtem a „nemzeti hevület” buktatóira. És bizonyosan ebben is szerepe volt új ismeretségeknek, kapcsolatoknak, annak a szemlélettágulásnak, amire a 90-es években már mód nyílt. Magyarországi és nyugati írók sokaságával kerültem kapcsolatba, bizonyosan hatott rám az ő nyílt, szabad, liberális magyarságfelfogásuk. A sajátom alakulásában pedig talán ennél is nagyobb szerepe volt a negatív tapasztalatoknak: láthattam, hogyan társul az egészségesnek gondolt nemzettudat sérelmi magatartással, terméketlen múltba fordulással, indokolatlan kultúrfölénnyel, összeesküvés elmélettel, rossz értelemben vett nacionalizmussal. Sok ilyesmit tapasztaltam baráti körömben, de családomban is. Ez egyre inkább eltávolított az olyanfajta nemzeti érzéstől, amelyet korábban teljesen magaménak tudtam. Mind többször és egyre gyakrabban kezdtem kritikusan viszonyulni ahhoz a (szerintem némileg torz és beszűkült) eszmerendszerhez, amely szinte szükségszerűen kitermeli a fent is említett negatív vonatkozásokat. A folyamatot némileg felgyorsította társaim teljes értetlensége, nem tudták megérteni, hogyan távolodtam el attól, ami a 80-as évek végén és a rendszerváltás éveiben közel hozott minket egymáshoz. Értetlenségükben ellenségüknek kezdtek tekinteni, nem tudták tőlem elfogadni, hogy mást gondolok irodalomról, magyarságról, nyelvvédelemről, identitáspallérozásról, tájélményről, hagyományról, mint ők. Úgy éreztem, mintha ők szándékosan zárkóznának be valamiféle szellemi és magatartásformai rezervátumba, mintha görcsösen képviselnének és védenének olyasmit, amit szabadabb felfogásban sokkal eredményesebben és hatékonyabban lehet képviselni és védeni. Nekem, úgy érzem, sikerült összeegyeztetnem a nemzeti érzésemet a liberális felfogásommal, a magyarságomat a kozmopolitizmussal. (A „nemzeti liberális” fogalma egyébként a történelemből jól ismerhető). Viszont nem sikerült (mert nem is akartam) a magyarságtudatomat összeegyeztetni sem a sérelmi magatartással, sem a folytonos harci készültséggel, sem a görcsös és sémákba merevedő hagyománykövetéssel. Ez végül szakadáshoz, szakításhoz vezetett cirka 10 évvel ezelőtt; majd a dolog a kölcsönös tudomásul-alig vétel szintjén lecsengeni látszott. Most újult ki, amikor sokak magyarságtudatában nem csupán a fenti (még részemről tolerálható) vonásokat fedeztem fel, hanem már olyasmit is, amit elfogadni nem tudok. Ilyenek a rasszista, antiszemita, xenofób, homofób vonások, ilyen a faji alapú magyarságfelfogás, ilyen az a nézet, amely szerint csak egyféleképpen lehet magyarnak lenni, aki nem ezen a módon magyar, az idegenszívű, zsidó, nemzetáruló (ezt a felfogást szimbolizálja eléggé egyértelműen a turul; főleg, ha ilyen értelmű szövegek kíséretében avatják fel). Én senkit nem tudok és nem is akarok megakadályozni abban, hogy ilyen nézeteket valljon – azaz elfogadom, hogy ők ilyenek (elvégre ez a liberális minimum). Ismétlem: hogy ők ilyenek, azt tudomásul veszem, legfeljebb sajnálom, mert azt tartom, hogy ez az eszmerendszer magára a magyarságra nézve a legkárosabb. De A MAGAM SZÁMÁRA elfogadni nem tudok semmi ilyesmit, ezért közösséget sem vállalhatok azokkal, akik efféle nézeteket vallanak vagy demonstratíve szimpatizálnak az ilyeneket vallókkal. Ezért zárom ki őket ismerőseim sorából. De előtte általában rákérdezek erre-arra. Vitát ritkán nyitok, itt sem tettem volna, de a dolog azzal kezdődött, hogy Pali beírt a posztomhoz – ha ez nem történik, valószínűleg profilját sem nézem meg, és mivel ezernél több ismerősöm van, előfordulhatott volna, hogy megosztásai soha nem jelennek meg az én hírfalomon (lévén főleg azt a 100-120 embert látom leginkább, akikkel már kerültem valamilyen interakcióba – lájk, megosztás, hozzászólás). Ha úgy adódik, a vitának egy ideig látom az értelmét: hiszen előfordulhat, tudunk egymásnak megfontolásra érdemes érveket mondani. Ezt én itt most ilyen esetnek gondoltam. Az persze előfordulhat, hogy tévedtem.
Most itt tart a turul alatt nyögdécselő eszmecserénk. Ha ugyan....... (folyt talán köv.)

Naná, hogy megjelent a vitában egy másik csupa nagybetűs magyar...

Végszavam:
  • Balla D. Károly Kedves tőletek ez a figyelem. Csak jelezném, hogy nem én jöttem Palihoz, a dolog azzal kezdődött, hogy nemtetszését fejezte ki egy posztom alatt a blogomban. Hosszan válaszoltam, meg azt is elmondtam, mi a bajom Orbán vérségi magyar-felfogásával meg turullal, de Pali nem vallott színt, azonosul-e a turulhoz tapadt fajvédői ideológiával. A turul maradt - én viszont megyek. Ha ez vigasztal titeket: sajnálatotokra nem szorulok, ti vagytok szánalmasak, amikor azt hiszitek, jót tesztek a magyarságnak, vagy azt hiszitek, hogy ellenemben ti lennétek az igazak. A most már fajelmélettel is fertőzött Orbán-féle fundamentalista konzervativizmus vesztébe viszi a magyarságot, mint vitte hasonló korábbi nemzetpolitika két háborúban. Ebből nem tanulni: bűn, hazavesztés, nemzetárulás.

Komoly elismerés a menekülőtől

(Egy kis unaloműző személyeskedés) Úgy tűnik, jó úton járok. Nem akármilyen siker kivívni azt, hogy a szűk látókörű, primitív gondolkozású, liberalizmusomat és iróniámat elviselni képtelen kollégák (?) menekülőre fogják, ha találkoznak az írásaimmal. Egyikük, bár nem konkretizálta, 25-30 fontosabb honlapom közül melyikre tévedt, fontosnak tartotta a Facebookon a következőket bejelenteni:
Jujj! Véletlenül behuppantam "néhai" (önmagát már több ízben eltemető) három kezdőbetűs kárpátaljai költő ismerősöm honlapjára, hát észtvesztve menekültem onnan.
 A lájkolók között aztán ott látom néhány kedvencemet, például a kedves tanárnőt és a nem kevésbé szimpatikus költőnőt, akiket már volt szerencsém az utókor számára az adott linkek alatt megörökíteni (érdekes, hogy az első link alatti tanárnős bejegyzésemben épp az érintett másik két kollégát (?) - a menekülőst és egy lájkolóst - is említem. Úgy tűnik, ők képezik rajongótáborom kemény magját).

Beregszászi borzalmak

Alább a zeneművészet három csúcsteljesítményét ajánlom figyelmetekbe, amelyeket a műhöz méltó konzseniális előadásban élvezhettek. Kettőnek címében-szövegében van benne Beregszász, a harmadiknak pedig az előadója beregszászi - származásában és felvett nevében egyaránt. Választhattok magatoknak beregszászi kedvencet, kedvenc beregszászi borzalmat, autentikus giccset.

1. Lengyel János - Ivaskovics József: Beregszászi utcák (sajnos csak hang... de ez nem akármilyen)

 
 >>Katt ide a meghallgatáshoz

2. Schober Ottó - Pitkin: Beregszász




Frissítés. A fenti, szerzői szinten autentikus előadáson kívül a dalműnek más interpretációi is léteznek. Évekkel ezelőtt egyszer írtam mát Beregszászi giccs címmel blogjegyzetet róla. Akkor egy másik klip járta, időnként eltűnnek a képes feldolgozások, más formában újraélednek. Ez egy másik felvétel, az előadó feltehetőleg ugyanaz - a dal is ugyanolyan borzasztó:


Külön felhívom a figyelmet a legelcsépeltebb zenei közhelyekre épülő effajta dalok roppant jellemző prozódiájára, amikor is az egyébként hangsúlytalan névelőre esik a mondathangsúly: "örökké a szívemben él". Ennél is bájosabb a földrajzi tájékozatlanságra utaló lapszus, ugyanis, bármi hihetetlen, Beregszász egyáltalán nincs a Tiszán-túlon, lévén ugyanúgy jobbra esik a Tiszától, mint Budapest (még ha a folyó kissé kanyargós is errefelé). 

3.Beregszászi Olga előadásában: Mi nem felejtünk, nem felejthetünk


A szenvelgés magasiskolája, ökölbe szoruló nemzeti romantika

Bürokrácia

Most álltam el egy szerződéstől. Az engem megkereső tudományos intézet ingyenesen kért bizonyos anyagokat, hozzájárulásokat. Hozzájárultam emailben - de most elküldték (ugyancsak emailben) a szerződést, ám ezt NÉGY példányban (!) és POSTAI úton kérik vissza. Bocs, ez így nekem túl bürokratikus.

 A postaköltségről nem is beszélve :)


------
Frissítés: a nagy tekintélyű tudományos intézmény lemondott a 4 példányról és a postázásról. Elegendőnek bizonyult, ha kinyomtatom,aláírom, beszkennelem, elküldöm a szerződést, és ugyanazt teszik ők is saját aláírt verziójukkal.

Ezek után vállalom országos hivatalok leszoktatását a bürokráciáról.

------

Újabb frissítés (szept. 22.). 

Miután igent mondtam arra, hogy a neten elérhető anyagaim némelyikét (a blog-anyagokat) .xml fájl formájában elküldöm az intézetnek, erre levélben szelíden emlékeztettek. Rendben, két legfontosabb blogom "exportálás" funkcióját használva lementettem a blogok teljes anyagát és a két állományt válaszlevelemhez csatolt állomány formájában elküldtem, egyben megjegyezve, hogy igazán fontos írásaim nem a blogokban, hanem az exportálást lehetővé nem tevő két másfajta honlapon vannak (https://sites.google.com/site/balladkaroly/ és https://bdk.hhrf.org/).

Ám a levél visszapattant azzazl az üzenettel, hogy az intézmény levelező szervere nem tudja fogadni a nagy méretű állományokat.

Ja, igen, valóban nem fogad 5 MB fölött - jött utólag a mentegetőző válasz (előbb telefonon, sajnos ezt alig hallottam, aztán megkaptam a levelet is), de van megoldás, lennék szíves egy szerverre feltölteni...

Ez már újra sok lett nekem. Végül is hanyadik levelet olvasóm-írom, hányadszor foglalkozom a dologgal - miközben folyamatosan én teszek magánemberként szívességet egy országos intézménynek. Így hát erre a levére ragadtattam magam:

(megszólítás),
bennem megvolt a jó szándék, a legegyszerűbb módon el akartam küldeni az Önök kedvéért exportált és lementett fájlokat, de ez most már megint a „4 példány postán” esete.
Kissé abszurd helyzetnek tartom, hogy egy magas költségvetésű intézmény feltehetően jól finanszírozott programja keretében, miután én magánemberként és a szerzői jogok tulajdonosaként anyagi viszonzás nélküli egyoldalú gesztusként hozzájárultam a neten elérhető szövegeim felhasználásához, azután újabb és újabb elvárásoknak tegyek eleget szabadidőm rovására, miközben az Önök részéről mindenki fizetésért és munkaidőben végzi a dolgát. Nincs szándékomban ezzel az üggyel tovább foglalkozni, sem levelezés, sem telefonozás, sem fájlmentés, sem feltöltögetés formájában. Ellenben bármikor kész örömmel felbontottnak tekintem szerződésünket.
Belátásra számítva, üdvözlettel:
bdk

   
ps. +1 levélváltással békésen lezártuk az ügyet. a szerződés marad, de újabb kívánságoknak nem teszek eleget.

 

------------------

virtuális könyv

Magyar irodalom Kárpátalján

Néhány oldalam kontraproduktív tartalmi átfedéseket mutatott, most szövegbővítéssel, átirányítással, új URL alá helyezéssel ezeket igyekeztem megszüntetni. Sajnos bizonyos optimalizálások is elvesznek így. De majd csak... Egy régi oldal új kopfja: 

„...a kárpátaljai magyar irodalom megszűnőben van: az a része, amely kifejezetten kárpátaljai, az egyre kevésbé irodalom, az a része pedig, amely valóban irodalomnak tekinthető, az egyre kevésbé kárpátaljai.” (2000)
„...a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó...” (2011)
„Ha az irodalmiság fogalmát szigorú esztétikai kritériumok alapján határozzuk meg, akkor műanyag kárpátaljai magyar irodalom pánik valószínűleg nem létezik” (2012)

Reneszánsz gondolat

»Az a gondolat, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” (Shakespeare), olyan régi, mint a színjátszás maga.« - olvasom egy jeles szerzőtől. Hát nem egészen... Ez emberközpontú, tipikusan reneszánsz gondolat, amelyet így először a nagy William fogalmazott meg. Az intézményesítettnek tekinthető színjátszás viszont az ógörögökhöz köthető, és kezdetei több mint ezer évvel korábbiak.  

Kő és árnyék - az e-könyv megrendelhető

e-könyv online rendelésÚj verses könyvem egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba
(az 1000 példányhoz kizárólag a kárpátaljai könyvtárak és intézmények jutnak hozzá), ezért ügy döntöttem, hogy a Kő és árnyékot előállítom e-könyv formájában, hogy az érdeklődők mégis saját példányhoz juthassanak. » Online könyv rendelés «

További részletek a kiadványról: Új verseskönyvem

Az ősbűn: liberalizmus és kozmopolitizmus


Emlegetve vagyok... Igazából már csak mosolyogni tudok mindenen, aminek NZM a védjegye.
Az ősbűnöm hajdani barátom szemében: "Balla D. Károly az ezredforduló táján „hithű" liberálissá és kozmopolitává lett". (NZM 11 éven át volt az SZKP tagja, meglehet, a kozmopolitákkal szembeni averziója a szép kommunista hagyományokból ered :))

Kényszeresen próbálja ideológiai síkra terelni azt, ami mögött elsődlegesen minőségi és teljesítménybeli kifogások voltak. Nekem erre a legszebb emlékem az, hogy amikor kifogásoltam novelláiban az ilyesfajta mondatokat: "a kecskék tavaszra felzabálták a skatulyás-sarkos, gótikus ívet formázó tetőzettel összevillázott kazlacskát" - akkor felcsattant, hogy én nem ismerem a népéletet.

Az "ezredforduló táján" egyébként nem stimmel (persze bár ez lenne az egyetlen csúsztatás), én gyakorlatilag az MDF-kormány hatalomra kerülésének a másnapján szembefordultam a nemzeti kurzussal (amelynek nyakába borulva azelőtt sem voltam), nagyjábból akkor, amikor Antall először tizenötmilliómagyarozott. 1991-től már a liberális viperafészekben, a Beszélőben publikáltam - erős ellenzéki hangot megütve. Érdekes módon sem ekkor, sem még jó ideig NZM-et nem zavarta a liberalizmusom, és az sem, hogy előbb a Hatodik Síp, majd a Pánsíp (Galéria Kiadó) keretében "kenyéradója" voltam. És érdekes módon csak azután, hogy én beszüntettem kiadói működésemet, és ő Dupkának kezdett dolgozni, csak ezután - no ez volt az ezredforduló tája! - ütött szeget a fejébe az én liberalizmusom és közmopolitizmusom - miközben ő meg felfedezte magában a mélykeresztény ősmagyart. Kedves dolgok ezek...

Én inkább sokkal komolyabb dologgal foglalkozom. Játszom. De azért nem teljesen... Némi magyarázat: Kreatív játék - ügyességi játékok

Kurzushűség


A Facebook olykor alkalmas arra, hogy egy-egy bejegyzés nyomán keletkező vita során az ember kifejtse véleményét. Ezek az okfejtések általában rövid életűek: másnapra legtöbbször eltűnnek azoknak az üzenőfaláról is, akik hozzászóltak, megosztották vagy lájkolták: az ő ismerőseik körében ezerszámra születnek az új bejegyzések, ezek kiszorítják a régieket. Az én bölcs eszmefuttatásaim többségére is ez a sors vár: a süllyesztő és a gyors felejtés.
 
Mai észrevételemet azonban kimentem a közösségi portál rendszeréből. Talán nem teljesen hiábavalóan.
 
A polémia azzal kezdődött, hogy egy fiatalnak mondható költő-szerkesztő örvendezését fejezte ki Szőcs Géza kulturális államtitkár távozása okán. Egy idősebb pályatárs megvédte Szőcsöt, mondván, hogy ő legalább megpróbálta azt az egyensúlyt helyreállítani, amely a 80-as évektől kezdődően a szerinte most a Szépírók Társaságával fémjelezhető érdekcsoport javára billent. Én ebben ellentmondtam neki, kifejtve, hogy a Fidesz-kurzus szabályosan leuralta a magyar kultúrát. Ám a kolléga ragaszkodott a feltevéséhez és egyebek mellett azt hozta fel a liberális oldal túlsúlyának bizonyítékául, hogy neki még soha egyetlen költeményét sem válogatták be a Szép versek antológiába. Erre a korábbi észrevételeire válaszul, illetve a saját előző hozzászólásaimat kiegészítve a következőket írtam (az elgépelések utólag javítottam és a bekezdésekre tagoltam szövegemet). A második felét fontos megállapításnak gondolom.

Zoltán (az idősebbik)! Mint tudod, a Magyar Napló udvarában most már hosszú évek óta készül Az év versei címen egy "ellen-antológia" is, kifejezetten más szemléletű ("nemzeti") válogatási szempontokkal. Remélem, abban sűrűn publikáltál. Ha abban sem, akkor félő, egyszerűen hogy rossz költő vagy :) No meg valószínűleg érdemes lenne megnézni, milyen összegű támogatást kap a Szép versek, és milyen összegűt Az év versei. Erről ugyan nincs információm és utána sem néztem, de van egy sejtésem. És ha már... Én a Szép versekben nemigen szoktam dilettáns szerzőkkel és csapnivaló versekkel találkozni. A másik antológia esetében ugyanezt nem mondhatom el. És ezt nem feltétlenül ízlés, szájíz, szimpátia, vonzalom, eszmekör, kifejezésmód, stíl tekintetében, hanem az ezektől talán valamelyest mégis elvonatkoztatható minőség és esztétikum vonatkozásában mondom. 
Vagyis - és a fentebbiekre is visszatérve. 
Egyrészt az a tapasztalatom, hogy a baloldali-liberális politikai kurzusok ugyan természetesen preferáltak bizonyos irányvonalakat, szerzőket és szerzői csoportokat, de ezt közel sem tették olyan arrogánsan és annyira átlátszóan, mint ahogy most történik. Adtak a látszatra, tettek gesztusokat (nyilván jól felfogott önérdekből: hogy ne adjanak az ellentábornak túl sok támadásra alkalmas felületet). Ez a kurzus nem gyakorol gesztusokat és nem ad a látszatra, és egyáltalán nem törődik azzal, ha emiatt a másik oldal hisztériázik. 
Másrészt. Másik tapasztalatom az, hogy a baloldali-liberális kulturális kurzusok a saját érdekeik érvényesítése és a gesztusok gyakorlása közben azért, néhány kirívó példától eltekintve, mégis az értékek, a minőség és a teljesítmény figyelembe vételével kurírozták a magyar kultúrát. Ugyanezt én sem a korábban ellenzékben működő nemzeti táborról, sem a most a kultúrát agresszívan leuraló kurzusról nem mondhatom el: személyes véleményem szerint itt a hovatartozás, a jobboldaliság, a kereszténység, a buzgón kifejezett nemzeti érzület vagy akár a politikai érdem és a politikailag hasznosítható tartalom sokkal-sokkal fontosabb, mint a tényleges esztétikai teljesítmény. 
Míg a liberális oldal részben valóban vádolható azzal, hogy kitermeli és igyekszik eltartani a saját értelmiségi elitjét - csakhogy ez egy minőségi teljesítményt előállító elit -, addig a magát nemzetinek nevező oldal felhozza a középszert, ha kell, akár a kutyaütő dilettánst - ha az illetőnek van akár a műveiben, akár a közéletben felmutatható kurzushűsége. Ellenpéldák természetesen bőven akadnak mindkét oldalon, de az általános megítélés szempontjából én ezt a tételt a magam részéről bizonyítottnak látom.

Mondom ezt akkor, amikor egy másik ablakban épp azt olvasom, hogy a nemzeti erőforrás nemrégiben kinevezett új főpapja szerint a Nemzeti Színházban szemléletváltásra van szükség. Hát erről beszélek.
A szólított visszaírt, hogy a másik antológiába sem válogatták be még soha a verseit... Viszont nekem küldene kettőt az újabb köteteiből.

Vári Fábián László kiáll a nyilas Nyírő mellett

Amikor a jóérzésű magyar értelmiségiek sokasága felemelte szavát az ellen, hogy a náci elkötelezettségéről ismert magyar író, Nyírő József, az 1944-es nyilas parlament aktív tagja alkotói érdemein felüli társadalmi elismertséget kapjon (újratemetés kormányzati részvétellel, beemelése a nemzeti tantervbe stb.), akkor Vári Fábián László harcos hangú verssel állt ki Nyírő mellett. Ezzel - az én szememben legalábbis - végképp kiírta magát a demokratikusan gondolkodó értelmiségiek közül.


Tejmozi: regény és könyv

 Bár Tejmozi regényemnek külön blogja is van és írói oldalamon is kapott saját oldalt, szükségesnek látszott egy különálló statikus weblap létrehozása is. Célom vele bizonyos Google-pozíciók megszerzése. Az persze remek, hogy a regény címére keresve oldalaim azonnal megtalálhatók, de most arra ébredt bennem ambíció, hogy a regény + könyv kulcsszavak kombinációjával is legyen jól szereplő oldalam. A reménybeli favorit e percben így fest:


A fülszövegen kívül egyéb infók is találhatók rajta, például ez a műhelyvallomásom:
Egy magam indította irodalmi interakció keretében idegen nyelvű kortárs művekből számomra fordított mondatok szolgáltak kiindulópontul. Ezek inspirációra született meg a Tejmozi 1.0. szövegverzió, amelybe a félszáznál több vendégmondatot maradéktalanul beleépítettem úgy, hogy a beavatatlan olvasó nem is tudta felfedezni őket. A terjedelmesre duzzadt elbeszélésből ezután kiszakítottam az összes jelöletlen citátumot a fölöslegessé vált kitérőkkel és töltelékanyaggal együtt, miáltal egy kompakt, sűrű szövésű novellát kaptam. A Tejmozi 2.0. éppen a tömörsége miatt nehezen viselte saját kereteit, kezdettől éreztem, hogy a benne felhalmozott anyag nemcsak hogy megtartotta lezáratlanságát, aktivitását, hanem elérte a kritikus tömeget is, s ha megfelelő gravitációs térbe helyezem, regénnyé robbanhat. Ám ehelyett eleinte újabb novellákat társítottam a meglévőhöz, majd lineáris cselekménybonyolítással próbáltam tovább szőni hőseim történetét. De ezzel nem mentem semmire. Évek teltek el, amíg rájöttem, hogy befelé kell építkeznem. Szétszedtem hát addig írt szövegemet és a keletkezett hiányokba írtam bele az új epizódokat, leírásokat, elmélkedéseket, lírai betéteket. Ezek révén kerekedett ki az, amit nagyképűen prózaírói bölcselemnek gondolok. A munkának ez az utolsó fázisa egy esztendeig sem tartott - és megszületett a Tejmozi 3.0.-s szövegverzió, a voltaképpeni regény.
Az oldal linkje: 

Irodalom Kárpátalján

Talán eljött az ideje egy ilyen összefoglalónak: 

Közel egy évtizeden át (1996-2004) kritikusi igénnyel igyekeztem elemezni azt, ami régiónkban az irodalom tárgykörében zajlott, vagyis azt a jelenségkört, amelyet jobb híján így szokás megnevezni: kortárs kárpátaljai magyar irodalom. A fogalom igen problematikus, lévén jószerével olyasmit jelöl, aminek a léte egyáltalán nem bizonyított, illetve attól függ, mit is értünk irodalmon. Ha e fogalmat szigorúbb kritériumok alapján határozzuk meg, akkor arra juthatunk, hogy kárpátaljai magyar irodalom nem létezik, és legfeljebb jobb-rosszabb írókról-költőkről, vegyes színvonalú művek megjelenéséről, ideig-óráig működő orgánumokról és szerzői csoportokról beszélhetünk, ám nem tudunk felmutatni sem működő egészként értelmezhető irodalmi organizmust (olyanfélét, amely műnemek, műfajok, stílusok, iskolák, műhelyek mentén eléggé tagolt és a létrejött szövegtények tekintetében megfelelően gazdag lenne), sem követhető nyomvonalú olyan fejlődési folyamatot, amelyben az egyes fázisok az előzőekből következtek volna és azokhoz hozzáadtak volna valami újat és lényegeset, sem igazán kiemelkedő olyan alkotókat, akikre nem csupán ritka kivételként (és gyakran esztétikán kívüli szempontok miatt) irányulna rá az összmagyar irodalom figyelme. Ilyen kivételek, persze, akadnak, hiba lenne ezek jelentőségét alábecsülni, de az ismeretlenségből (és jelentéktelenségből) kiemelkedő egy-egy író-költő kárpátaljai működése sokkal inkább tekinthető egyéni sikernek, semmint egy irodalmi folyamat természetes és magára a folyamatra visszaható jelenségének. Különösen így van ez, ha a figyelmet kiérdemlő irodalmár - és erre az utóbbi évtizedekben számos példa akadt - nem a többé-kevésbé körülhatárolható és eléggé merev lokális (mondhatnók: provinciális) szellemi hagyományokat erősítve, hanem azokkal inkább szembeszegülve mutat fel a magyar irodalom egészében megmérhető értékes műveket. 

Az írásbeliségünkkel kapcsolatos, kínosnak látszó kérdéseknek a felvetésével, a jelenségeknek az ellentmondások és zavarok felőli megközelítésével, a hiányosságok számbavételével, illetve azzal, hogy szigorú önvizsgálatot végeztem és ezt mások részéről is elkerülhetetlennek gondoltam, továbbá azzal, hogy több írónk-költőnk alkotói teljesítményének a (bevallottan szubjektív) értékelését is megkíséreltem és vizsgálódásaim eredményét tízegynéhány elemző szándékú írásban közzétettem, nos mindezzel a nevezett évtized során szembekerültem azokkal, akik vizsgálódásom tárgyának a megszemélyesítőiként sérelmesnek találták nem csupán (gyakran valóban sommás) megállapításaimat, hanem a problémák néven nevezését, a kényes kérdések puszta megfogalmazását is. Ezekkel a tanulmányokkal-kritikákkal „kiírtam magamat” a kárpátaljai magyar irodalomból. Sorra ellenem fordultak egyfelől azok, akikkel az 1980-as évek kezdetétől ilyen-olyan módon együtt fáradoztam irodalmi életünk megszervezésén, másfelől – és talán erőteljesebben – azok, akiket egyfajta (személyes indíttatású) kompenzációs szándékból éppen én igyekeztem irodalmunk számára rehabilitálni és publikációs lehetőségekhez juttatni, miután a 60-as-70-es évek fordulóján a szovjet kultúrpolitika – és az annak kárpátaljai letéteményeseként tevékenykedő apám – ellehetetlenítette és félig-meddig szilenciumra ítélte őket. Utóbbiak ellenem fordulása az 1990-es években egybeesett egy fiatal és a kárpátaljai irodalmi hagyományokkal radikálisan szakító költőgeneráció indulásával – én őket is felkaroltam, ám modernizmusukat, avantgárd és posztmodern szemléletüket a húsz évvel korábban sérelmeket elszenvedők nem tudták elfogadni (furcsa módon vádjaik igen hasonlatosak voltak azokhoz, mint amivel éppen őket vádolták a szovjet érában), így nem fogadhatták el azt sem, hogy én nem csupán számukra, új és nívós művekkel igen ritkán jelentkező kortársaim számára biztosítok publikációs és szereplési lehetőséget, hanem - ekkor már saját folyóirattal és kiadóval rendelkezvén - éppen a friss és erőteljes hangot megütő termékeny fiatalokat „futtatom”. Mivel irodalmi érdeklődésem a megújulás felé fordult és az idősebbek által követett hagyományokat egyre inkább merevebb béklyónak, az esztétikumot háttérbe szorító szerepnek, provinciális bizonyítási kényszernek kezdtem érzékelni – a szakítás kollégáim többségével elkerülhetetlennek látszott. Mindeközben - részben esztétikai, részben etikai fenntartásaim miatt - hátat fordítottam szellemi életünk összes intézményi és szervezeti formájának. Egyszer s mindenkorra kivonultam a kárpátaljai magyar irodalomból. Valamiféle szellemi emigráns lettem saját pátriámban.

Tapasztalva, hogy írásaim őszinteségével nemhogy önvizsgálatra nem ösztönöztem kollégáimat, hanem inkább még jobban beleszorítottam őket abba a szerepbe, amelynek veszélyeire figyelmeztetni szerettem volna őket; tapasztalva, hogy az ellentmondások nem oldódtak, hanem elmélyültek és tovább növelték azt az intellektuális deficitet, amelynek leküzdése nélkül nem alakulhat ki egészséges irodalmi folyamat; tapasztalva, hogy az újítás, a megmerevedett szerepből való kilépés, a magasabb esztétikai norma érvényesítése és a kárpátaljaiságon túllépő, szélesebb körű megmérettetés ellen nem is annyira elvi vagy alkati okokból berzenkednek a legtöbben, hanem saját jól felfogott övédelmi és önző (nem ritkán: anyagi) érdekükben; s végül tapasztalva, hogy a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra újításra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó )hanem talán inkább ellenkezőleg) - nos, ezeknek a fájó felismeréseknek a birtokában a szembenézés gyötrelmes évtizede után úgy döntöttem, szakmai szinten és a korábbi rendszerességgel-módszerességgel többé nem foglalkozom e tárgykörrel. Egy-egy friss reflexió, naplójegyzet, rövidebb-hosszabb észrevétel, netán visszaemlékezés olykor még megszületik, de igazi kritikát, esszét, tanulmányt 2004 óta nem írtam. Meglehet, ez sem kevésbé lesújtó minősítés, mintha tételesen megírnám, mi a véleményem arról, ami irodalom címén az utóbbi években Kárpátalján történik.