Csönge a Szeretlek c. kiállításon

 SZERETLEK - kortárs képzőművészeti csoportos kiállítás a szerelemről






március 27. - április 21.

A kortárs képzőművészeti közeg sokszor kesereg azon, hogy nehezen tudja elérni a nagyközönséget. Így időről-időre felbukkannak olyan projektek, amelyek célzott kísérletet tesznek arra, hogy kilépjenek a szűk szakmai diskurzusból. Ezeknél a törekvéseknél mindig kulcsszerepet játszik a témaválasztás.
A szerelem egy olyan dolog, érzés, állapot, amivel kapcsolatban mindenkinek vannak élményei, tapasztalatai. A művészetben és így természetesen a képzőművészetben is, az elmúlt évezredek során számos műalkotás született a tárgykörben. Ezért is furcsa, hogy az utóbbi negyed században a progresszív képzőművészetből mintha kiveszett volna a szerelem témájának feldolgozása - lehetséges, hogy az intézményrendszer szereplői egyszerűen túlságosan populárisnak vagy giccsesnek ítélik a témát.
Természetesen az elmúlt évtizedekben is számtalan mű született, amely a szerelem különböző stációjával foglalkozik, de összefoglaló igényű, tematikus kiállítás keretében ezek a munkák nem jelentek meg. Célunk nem a régebbi munkák felkutatása volt, és nem is a tavalyi évben megrendezett A szerelem tünetei című kiállítás irányát követtük, ahol az FFS tagjainak meglévő munkáiból válogatott a két kurátor, Barta Edit és Básthy Ágnes. Felkértünk tizenhárom fiatal képzőművészt, hogy reflektáljanak erre a nagyon egyszerű, romantikus, sokszor giccses mégis mindannyiunk életét meghatározó szóra. Reflektáljanak arra, mit jelent nekik a szerelem, hogyan lettek szerelmesek és hogyan nem, hogyan törték össze a szívüket és ők hogyan törték össze más szívét, miért hisznek még a szerelemben és akár miért menjen az egész a búsba?
Azt reméljük, hogy a témaválasztással sikerül megszólítani olyan embereket is, akik alapvetően nem követik a kortárs képzőművészeti közeg történéseit, és ritkán vagy szinte soha nem járnak kiállításra.

Megnyitó: 2016. március 24. 19:00
A kiállítás megnyitja: Fenyvesi Áron, művészettörténész, kurátor

A kiállítás helyszíne: Hybridart, Galamb u. 6, Budapest, 1052

Művészek: Balla Csönge, Balogh Viktória, Demeter Dávid, Erményi Mátyás, Ficsór Zsolt feat. Ficsór-Ivanov Anna, Gwizdala Dáriusz, Keresztesi Botond, Leitner Levente, Lima Viktor, Monory Ráhel, Radvánszki Levente, Tóth Balázs, Vékony Dorottya
Kurátorok: Don Tamás, Szilágyi Róza Tekla




Mélyi József

A Földről rég a Holdra költözött

Ha van valami, amivel a kortárs képzőművészetben nem lehet foglalkozni, akkor az a szerelem, amely elavult, megfoghatatlan és kegyetlen. Nyilván részben e tulajdonságai miatt persze mégis téma lehet – szerelemmel kapcsolatos kiállításokat az elmúlt években is sokfelé rendeztek. Két fiatal kurátor, Don Tamás és Szilágyi Róza most tizenhárom fiatal művészt vagy művészpárost kért fel, és friss munkáikból állították össze a Szeretlek című kiállítás anyagát. Ha valaki a cím ismeretének hiányában nézné meg a tárlatot, valószínűleg nem jönne rá azonnal, mi volt az eredeti hívószó; az összetartó fogalom lehetne akár az életérzés vagy az intimitás, címként pedig működhetne a Giccs és erotika vagy a Vágy és vágytalanság is – a szerelemhez mindennek csak közvetve lenne köze.



Első regényem most ingyenesen megrendelhető

Kedves barátaim, most ingyenesen hozzájuthattok első regényem példányaihoz, a kiadó még a postázás költségét is át tudja vállalni. Körlevelükben írják, hogy
a korábbi évekből megmaradt könyvkészlet  darabjait kínálhatjuk ingyen az érdeklődőknek. ...indokolt esetben még könyveink postázási költségeit is ​vállalni tudjuk
​A könyvek listája az alábbi linken érhető el, a megnyíló űrlapon ​rögtön​ leadhatjátok igényléseteket. Az én könyvem a B sorozat 14. száma alatt található (most második a teljes listán): 14) Balla D. Károly: Élted volt regénye. Egy önmagát mintázó torzó. Katt a linkre:

Könyvlista + megrendelő űrlap


A kiadó kéri, hogy a nevet, telefonszámot, és​ a ​kért könyvek postázási címét​ már most adjátok meg! Az űrlapon ​csak az igényelt könyveknél kell darabszámot feltüntetni. A kitöltés után a lap alján kattintsatok az Elküld gombra.

Figyelem: ​Az igénylések beküldési határideje: 2017. március 31.​
A kiadó ezt is hangsúlyozza:
​A takarékosság érdekében előnyben részesítjük azokat, akik vállalják, hogy a kiszállítás költségeit fedezni tudják. Kérjük: jelezzék! Előnyt jelent az is, ha az igénylő feltünteti, hogy a könyveket személyesen tudja átvenni Budapesten (Huszár Gál Evangélikus Könyvesbolt V. Deák tér 4.)​

Könyvemről itt olvashattok bővebben:
A Kiadó teljes levele:

Puccs vagy népharag

Facebookos kommentjeim, okt. 23 után


na most az a helyzet, hogy tegnapi beszédével a minapi cikkemben vázolt csapdahelyzetet GyF megszüntette, mivel ezek után már egyáltalán nem feltételezem róla azt az egyedüli képességet, amit ennek előtte még belé láttam. "Nincs középút, aki nincs velünk, az Orbánnal van." - hörögte orbáni rekedtséggel. Pikó András véleményét osztom: "az ellenzéki egységet és mögé a társadalmi többséget nem morális alapú, de politikai zsarolással, az ellenzékkel is kritikus vélemények kényszeres elhallgattatásával, hanem az ellenzéki politikai alternatíva vonzóbbá tételével kellene elérni. Ezek a mondatok, azzal, hogy másképpen gondolkodókat Orbán érdekközösségébe nyomják, éppen úgy zárják ki a demokraták közösségéből a kritikusokat, ahogy Orbánék szokták kizárni a nemzetből az ellenzéket, a velük egyet nem értőket." - jegyezte meg Gyurcsány fenti és Bokros alábbi mondatáról: "Aki elmúltnyolcévezik, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van." - hát nem, kedves volt miniszterelnök és volt miniszter urak! nagyon is lehet valaki orbán rendszerének esküdt ellensége (demokratikus és liberális, értékelvű alapokon) úgy, hogy a régebbi politikai garnitúrát is elutasítja

hogy orbán mit és hogyan hörgött a másik színpadon, hogy miként szűrte ki a füttyöt a köztévé, hogy ököllel csaptak egy történész arcába stb., az mind-mind borzasztó. de a pszichopaták vezette diktatúrák már csak ilyenek, mégis, mi mást várhatnánk. szomorúbb, hogy a demokratikus ellenzékkel kapcsolatban táplált remények is újra és újra illúziónak bizonyulnak. mi más marad, mint a belső puccs vagy a népharag.


Nemzeti hagyományok, kereszténység

Orbán Viktor megint nagyon tusványos állapotban van. De ezt még nem abban a szakrális térben, hanem Varsóban mondotta, a  visegrádi négyek kormányfői találkozóján:
"Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között."
Egyik facebookos barátom gyomrát megfeküdte ez a kijelentés és ezzel kommentálta:

"Számomra a kereszténységnél vagy az úgynevezett nemzeti hagyományoknál (mik azok?) nagyobb érték a Monty Python. Csak szóltam."
Lett némi vita erről. Én ezt füztem hozzá:
Balla D. Károly: speciel nekem a magyar nyelv, irodalom, kultúra nagyobb érték, mintha a python, de ELVIEKBEN egyetértek Szegi Hunorral és eközben nem annyira azt kifogásolom, hogy OV miből indul ki (no persze álszentként), még csak nem is az, hogy kizárólagosságot sugall (sulykol?), hanem hogy kisajátít. úgy pozicionálja magát, mintha a nemzeti hagyományoknak, kereszténységnek, biztonságnak ő lenne a letéteményese Mo-n. nekem fontos a kulturális hagyomány, de ebben a progressziót gondolom a legfőbb értéknek, így szerintem OV retrográd gondolkodása kultúraellenes; a kereszténységet mint értékrendet sem gondolom lebecsülendőnek, és ha hinnék tanításaiban, megnyugvással töltene el az a meggyőződés, hogy a mi Viktorunk a pokolra kerül mérhetetlen bűneiért, amelyeket épp a magyar nemzet ellen követett el.
Aztán még arról esett szó, hogy mennyire fontos egy mai átlagos magyar szemára a kereszténység. A felvetésre ezzel reagáltam:
Balla D. Károly: "most mennyire fontos egy átlag magyarnak a kereszténység" - ezt sokfelől körbe lehetne járni, nyilván más tapasztalat szerezhető fővárosi fiatalok körében, más egy kisvárosban, és más faluhelyen. no meg megint más a kereszténység értékként való előrehelyezése, más az élményszerű átélése, és más a templomba járás gyakran kiürült konvenciója, a mélységek és magasságok nélküli "vulgárhit". sokáig gondoltam, hogy ez az egész vallásosság, kereszténység, istenhit, templomjárás egy atavizmus, túlhaladott állapot, előbb-utóbb szemétre dobja a modern kor embere. de nem. "van rá igény". nem marginális dolog, hanem tömegjelenség. éppen ezért használják saját céljaikra populista politikusok világszerte.
Az egyik "albeszélgetésben", belső topikban aztán a nemzeti hagyományok mibenlétére terelődött a szó, s arra, hogy ez csak kamu. Hogy Orbán Viktor szájából az, abban én sem kételkedem. de a dolog ennél azért bonyolultabb, maga a hagyomány nem tehet róla, hogy a magyar miniszterelnök szájára veszi.
Balla D. Károly: hogy OV szájából és hogy mint a kormányzási program kiindulópontja ez kamu, abban tökéletesen egyetértek. magukról a hagyományokról, közte a nemzeti jelzővel illethetőkről egy kicsit másként vélekedem liberális beállítottságom ellenére. talán mert afféle nemzeti liberális lennék... énszerintem tehát vannak és fontosak azok a hagyományok, amelyek joggal nevezhetőek nemzetinek. baj akkor van, amikor ezekről vagy ezek némelyikéről mint egyetlen lehetséges választásról beszélnek. (értékes dolog szerintem a magyar népzene, de én pl. jobban szeretem a jazzt, és nem gondolom, hogy ettől kevésbé vagyok magyar.) ennél is súlyosabb baj, ha a nemzeti hagyomány nemcsak mint kötelező választás jelenik meg, hanem mint a mások hagyományánál magasabb rendű érték. ebből aztán rémes dolgok is kifejlődhetnek, talán fölösleges említenem, mi minden. de ettől még az igaz lehet, hogy a nemzeti hagyományok sokasága összességében valamilyen szinten hozzájárul magyarságtudatunk kialakulásához, meghatározásához, megragadhatóságához. mondom ezt azzal együtt, hogy a nemzet fogalmát én is problematikusnak érzem és magyarságtudaton egészen mást értek, mint akik állandóan beszélnek róla.   

Okos telefon - buta felhasználó

tömeges sms küldés - mobil marketing kampány
Manipuláció-e a mobilmarketing? Tömeges SMS küldés okostelefonra

Az okostelefon mindent tud. Az okostelefon mindent jobban tud. Még szép. Ekkora memóriával nem kunszt. De nem is csak erről van szó. Az internetre kötött okostelefon tanul. Ha nem is úgy, mint egy mesterséges intelligencia (gépi tanulás), de például azzal, hogy új és újabb alkalmazásokat töltesz le rá, mégis egyre többet tud, vagyis tanul. De egyre több mindent tud azon a réven is, hogy mindenre emlékszik. Akár évekre visszamenőleg visszakövetheted, hol jártál, mit néztél meg, hová jelentkeztél be, mi fotóztál le, kit hívtál fel. Az okostelefon mindenre emlékszik. Mindent tud.

A dolog akkor válik félelmetessé, ha bővíted a mondatod. Mindent tud rólad. De ha a túlokosított mobilkészüléked mindent tud rólad, akkor ugyanígy mindent tud a szolgáltató is. Amely egyelőre csak szolgáltat. Szolgáltatja a mindent-tudást. De ha kedve szottyan, akkor már nemcsak kiszolgál, hanem manipulál. Ha akarja, pillanatok alatt átveszi fölötted az irányítást. No, annyira azért nem, hogy te ezt észrevennéd. Megváltoztatni, átprogramozni (egyelőre) nem tud. Olyan még nincs (csak a filmekben), hogy kapsz egy SMS-t és elkezdesz gyilkolni. De a saját életszokásaidon belüli választásban nagyon is manipulálható leszel.

Kicsiben már így működik a mobilmarketing. Amely korábban csak a telefonos mobilszolgáltatói csatornán érkező üzenetek formájában létezett. Vagy felhívott valaki, vagy SMS-t kaptál. Utóbbit jobban szeretted. Bele sem gondoltál, hogy másik százezer vásárló kapta ugyanazt a szöveget. De abba sem, hogy honnan tudják a mobilszámodat. Ja persze, amikor kitöltötted a törzsvásárlói kártya igénylőlapját. Volt ott valami apró betűs. Nem olvastad el. Kit érdekel más, mint az 5% kedvezmény. Most aztán jönnek az SMS-ek tömegesen. Legalább tudsz mindenről. Nem maradsz le az akciókról.  

És az életedről, arról sem maradsz le?