Magyar irodalom Kárpátalján

Néhány oldalam kontraproduktív tartalmi átfedéseket mutatott, most szövegbővítéssel, átirányítással, új URL alá helyezéssel ezeket igyekeztem megszüntetni. Sajnos bizonyos optimalizálások is elvesznek így. De majd csak... Egy régi oldal új kopfja: 

„...a kárpátaljai magyar irodalom megszűnőben van: az a része, amely kifejezetten kárpátaljai, az egyre kevésbé irodalom, az a része pedig, amely valóban irodalomnak tekinthető, az egyre kevésbé kárpátaljai.” (2000)

„...a rendszerváltással megszűnt cenzurális viszonyok és a szabad információáramlás adta adta lehetőségek ellenére a kárpátaljai magyar irodalom magamagát zárja szellemi rezervátumba azzal, hogy sem a megújulásra, sem a teljesítmény- és minőségelvű szemlélet érvényesítésére nem képes és nem hajlandó...” (2011)

„Ha az irodalmiság fogalmát szigorú esztétikai kritériumok alapján határozzuk meg, akkor műanyag kárpátaljai magyar irodalom pánik valószínűleg nem létezik” (2012)

Reneszánsz gondolat

»Az a gondolat, hogy „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő” (Shakespeare), olyan régi, mint a színjátszás maga.« - olvasom egy jeles szerzőtől. Hát nem egészen... Ez emberközpontú, tipikusan reneszánsz gondolat, amelyet így először a nagy William fogalmazott meg. Az intézményesítettnek tekinthető színjátszás viszont az ógörögökhöz köthető, és kezdetei több mint ezer évvel korábbiak.  

Kő és árnyék - az e-könyv megrendelhető

Új verses könyvem egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba
(az 1000 példányhoz kizárólag a kárpátaljai könyvtárak és intézmények jutnak hozzá), ezért ügy döntöttem, hogy a Kő és árnyékot előállítom e-könyv formájában, hogy az érdeklődők mégis saját példányhoz juthassanak. » Online könyv rendelés «

További részletek a kiadványról: Új verseskönyvem

Az ősbűn: liberalizmus és kozmopolitizmus

Emlegetve vagyok... Igazából már csak mosolyogni tudok mindenen, aminek NZM a védjegye.
Az ősbűnöm hajdani barátom szemében: "Balla D. Károly az ezredforduló táján „hithű" liberálissá és kozmopolitává lett". (NZM 11 éven át volt az SZKP tagja, meglehet, a kozmopolitákkal szembeni averziója a szép kommunista hagyományokból ered :))

Kényszeresen próbálja ideológiai síkra terelni azt, ami mögött elsődlegesen minőségi és teljesítménybeli kifogások voltak. Nekem erre a legszebb emlékem az, hogy amikor kifogásoltam novelláiban az ilyesfajta mondatokat: "a kecskék tavaszra felzabálták a skatulyás-sarkos, gótikus ívet formázó tetőzettel összevillázott kazlacskát" - akkor felcsattant, hogy én nem ismerem a népéletet.

Az "ezredforduló táján" egyébként nem stimmel (persze bár ez lenne az egyetlen csúsztatás), én gyakorlatilag az MDF-kormány hatalomra kerülésének a másnapján szembefordultam a nemzeti kurzussal (amelynek nyakába borulva azelőtt sem voltam), nagyjábból akkor, amikor Antall először tizenötmilliómagyarozott. 1991-től már a liberális viperafészekben, a Beszélőben publikáltam - erős ellenzéki hangot megütve. Érdekes módon sem ekkor, sem még jó ideig NZM-et nem zavarta a liberalizmusom, és az sem, hogy előbb a Hatodik Síp, majd a Pánsíp (Galéria Kiadó) keretében "kenyéradója" voltam. És érdekes módon csak azután, hogy én beszüntettem kiadói működésemet, és ő Dupkának kezdett dolgozni, csak ezután - no ez volt az ezredforduló tája! - ütött szeget a fejébe az én liberalizmusom és közmopolitizmusom - miközben ő meg felfedezte magában a mélykeresztény ősmagyart. Kedves dolgok ezek...

Én inkább sokkal komolyabb dologgal foglalkozom. Játszom. De azért nem teljesen... Némi magyarázat: Kreatív játék - ügyességi játékok

Kurzushűség

A Facebook olykor alkalmas arra, hogy egy-egy bejegyzés nyomán keletkező vita során az ember kifejtse véleményét. Ezek az okfejtések általában rövid életűek: másnapra legtöbbször eltűnnek azoknak az üzenőfaláról is, akik hozzászóltak, megosztották vagy lájkolták: az ő ismerőseik körében ezerszámra születnek az új bejegyzések, ezek kiszorítják a régieket. Az én bölcs eszmefuttatásaim többségére is ez a sors vár: a süllyesztő és a gyors felejtés.

 

Mai észrevételemet azonban kimentem a közösségi portál rendszeréből. Talán nem teljesen hiábavalóan.

 

A polémia azzal kezdődött, hogy egy fiatalnak mondható költő-szerkesztő örvendezését fejezte ki Szőcs Géza kulturális államtitkár távozása okán. Egy idősebb pályatárs megvédte Szőcsöt, mondván, hogy ő legalább megpróbálta azt az egyensúlyt helyreállítani, amely a 80-as évektől kezdődően a szerinte most a Szépírók Társaságával fémjelezhető érdekcsoport javára billent. Én ebben ellentmondtam neki, kifejtve, hogy a Fidesz-kurzus szabályosan leuralta a magyar kultúrát. Ám a kolléga ragaszkodott a feltevéséhez és egyebek mellett azt hozta fel a liberális oldal túlsúlyának bizonyítékául, hogy neki még soha egyetlen költeményét sem válogatták be a Szép versek antológiába. Erre a korábbi észrevételeire válaszul, illetve a saját előző hozzászólásaimat kiegészítve a következőket írtam (az elgépelések utólag javítottam és a bekezdésekre tagoltam szövegemet). A második felét fontos megállapításnak gondolom.

Zoltán (az idősebbik)! Mint tudod, a Magyar Napló udvarában most már hosszú évek óta készül Az év versei címen egy "ellen-antológia" is, kifejezetten más szemléletű ("nemzeti") válogatási szempontokkal. Remélem, abban sűrűn publikáltál. Ha abban sem, akkor félő, egyszerűen hogy rossz költő vagy :) No meg valószínűleg érdemes lenne megnézni, milyen összegű támogatást kap a Szép versek, és milyen összegűt Az év versei. Erről ugyan nincs információm és utána sem néztem, de van egy sejtésem. És ha már... Én a Szép versekben nemigen szoktam dilettáns szerzőkkel és csapnivaló versekkel találkozni. A másik antológia esetében ugyanezt nem mondhatom el. És ezt nem feltétlenül ízlés, szájíz, szimpátia, vonzalom, eszmekör, kifejezésmód, stíl tekintetében, hanem az ezektől talán valamelyest mégis elvonatkoztatható minőség és esztétikum vonatkozásában mondom. 

Vagyis - és a fentebbiekre is visszatérve. 

Egyrészt az a tapasztalatom, hogy a baloldali-liberális politikai kurzusok ugyan természetesen preferáltak bizonyos irányvonalakat, szerzőket és szerzői csoportokat, de ezt közel sem tették olyan arrogánsan és annyira átlátszóan, mint ahogy most történik. Adtak a látszatra, tettek gesztusokat (nyilván jól felfogott önérdekből: hogy ne adjanak az ellentábornak túl sok támadásra alkalmas felületet). Ez a kurzus nem gyakorol gesztusokat és nem ad a látszatra, és egyáltalán nem törődik azzal, ha emiatt a másik oldal hisztériázik. 

Másrészt. Másik tapasztalatom az, hogy a baloldali-liberális kulturális kurzusok a saját érdekeik érvényesítése és a gesztusok gyakorlása közben azért, néhány kirívó példától eltekintve, mégis az értékek, a minőség és a teljesítmény figyelembe vételével kurírozták a magyar kultúrát. Ugyanezt én sem a korábban ellenzékben működő nemzeti táborról, sem a most a kultúrát agresszívan leuraló kurzusról nem mondhatom el: személyes véleményem szerint itt a hovatartozás, a jobboldaliság, a kereszténység, a buzgón kifejezett nemzeti érzület vagy akár a politikai érdem és a politikailag hasznosítható tartalom sokkal-sokkal fontosabb, mint a tényleges esztétikai teljesítmény. 

Míg a liberális oldal részben valóban vádolható azzal, hogy kitermeli és igyekszik eltartani a saját értelmiségi elitjét - csakhogy ez egy minőségi teljesítményt előállító elit -, addig a magát nemzetinek nevező oldal felhozza a középszert, ha kell, akár a kutyaütő dilettánst - ha az illetőnek van akár a műveiben, akár a közéletben felmutatható kurzushűsége. Ellenpéldák természetesen bőven akadnak mindkét oldalon, de az általános megítélés szempontjából én ezt a tételt a magam részéről bizonyítottnak látom.

Mondom ezt akkor, amikor egy másik ablakban épp azt olvasom, hogy a nemzeti erőforrás nemrégiben kinevezett új főpapja szerint a Nemzeti Színházban szemléletváltásra van szükség. Hát erről beszélek.

A szólított visszaírt, hogy a másik antológiába sem válogatták be még soha a verseit... Viszont nekem küldene kettőt az újabb köteteiből.