Internetezni - rovásírással?

A Facebook egy zárt társalgási topikjában egymásnak feszült két általam igencsak tisztelt nyelvész annak a hírnek az olvastán, hogy Végre lehet rovásírással is internetezni, illetve amiatt, hogy akadt, aki ezt végtelen ostobaságnak minősítette. Véleményük tolmácsolására nincs felhatalmazásom, így csak a magam hozzászólását tűzöm ide (a vita most is tart):

Bocs, hogy a csapos közbeszól, de szerintem nincsen a véleményetek között akkora ellentét, mint amennyire itt most egymásnak feszültetek. Szerintem bármilyen hagyomány tisztelete és gyakorlása szólhat magáról a hagyományról (ez így lényegében rendben van akkor is, ha ennek a gyakorlásnak az ésszerűségét, hasznosságát sokszor joggal megkérdőjelezhetjük, vagy akár káros jellegét is szóba hozhatjuk, ha tudunk ilyenekről) - de szólhat nem annyira magáról a hagyományról, hanem arról az ideológiai háttérről, amelybe belehelyeződik. E. nyilvánvalóan erre utal és számomra az is nyilvánvaló, hogy K. sem ezt kérdőjelezi meg, hanem azt kérdezi, hogy ezt a kettőt hogyan lehet megkülönböztetni. Nos: néha nagyon könnyen (épp elég ilyen oldalt láttunk, ugye?!), máskor sokkal nehezebben. A vitát kiváltó honlap például valószínűleg az utóbbiak közé tartozik, mert első beleböngészésre inkább az látszik, hogy nincs megterhelve sem kirekesztő mélymagyarsággal, sem pöffeszkedő kultúrfölénnyel. Az, hogy a Rovás és Magyar szavakat nagybetűvel írják, önmagában még nem botrány. Amennyi ideológia mégis van a szájton, az a "kapcsolat, vizilófia" menüpont alatt található, az elcsépelt szóviccen akár el is mosolyodhatunk: itt azért nem veszik véresen komolyan a dolog filozófiáját. Maga a leírás azonban már alkalmas arra, hogy fel-felvonjuk a szemöldökünket: és itt valóban nehéz eldönteni, hogy a magyar (bocsánat: Magyar) lelkiség hangsúlyozása vagy az, hogy "A Szent Korona a jelképen nem jelenik meg, de nem idegen tőle. Szellemisége áthatja a rovásmag jelképét is." - vajon már kimeríti-e az ideologikus megterheltség kritériumát vagy inkább ártatlan, naiv szóhasználatnak tekintetendő-e. Illetve, hogy zavar-e bennünket és ha igen, akkor miért. Nos, szigorúan szubjektív vélekedésem az, hogy az ilyesmi bizony zavarhat sokakat, zavarhat engem is - és egyáltalán nem ezért, mert mondjuk az angol nyelv elsajátítását segítő eszközöket sokkal hasznosabbnak gondolom, mint weboldalak rovásírásos megjelenítését lehetővé tevő alkalmazást, hanem azért, mert ez az a magyar, pontosabban "Magyar lelkiség", amely nem elősegítője, hanem akadályozója az általam egészségesnek gondolt magyarságtudat kialakulásának, ez az a (akár a Szent Koronától eredő, akár attól független) "szellemiség", amely TÁPTALAJÁUL SZOLGÁL ENNÉL SOKKAL KEVÉSBÉ ÁRTATLAN MEGNYILVÁNULÁSOKNAK. És itt, ezzel, emiatt van bajunk, bajom ezekkel a dolgokkal. Egy cikkem címébe is kiemeltem, hogy nem a rovásírás tehet erről. (Rovástáblák kihelyezéséről szólt, pl. Beregszász határában). Nem hiszem, hogy a rovásírásos betűtészta mérgező, de azt bizony hiszem, hogy a rovás-kultusz ebben az egészségtelen társadalmi közegben most káros ideológiákkal kapcsolódik össze, hivatkozási alapul szolgál kultúrfölényhez, kirekesztéshez, xenofóbiához; és hiszem azt is, hogy akik használják, azok épp emiatt a benne rejlő lehetőség miatt használják, nem pedig a tradíciók iránti odaadásukból. Az Árpád-sávos zászló is lehetne szép történelmi hagyomány, de pontosan tudjuk, hogy ma kik és miért lobogtatják. Szép szimbólum a turul is, mégsem az ősi tradíciót rikolt le róla. S ha ezeket kellő fenntartással, gyanúval, netán elítélőleg szemléljük, akkor sajnos az önmagában ártatlan rovásírásara sem tekinthetünk így, mert jó okunk van feltételezni, hogy kultusza azért most és itt nem a hagyománytisztelet miatt virágzik fel a mai magyar társadalomban, hanem azért, mert van valami, ami egyszerre táplálja és egyszerre táplálkozik is belőle. Ez a valami körülhatárolható, könnyebben vagy nehezebben, de általában felismerhető. Ez a valami zavar minket, zavar engem, és emiatt a valami miatt zavar az is, amit ez a valami önmaga legitimálására használ. - Köszönöm figyelmeteket.

Ami magát a rovásírással való internetezést illeti... Hát igen, itt azért kicsit el kell gondolkozni. Vajon készüljön-e olyan számológép, amely római számokkal számol? Hozzák-e vissza a németek a gót betűket? Digitális karakterkódok helyett használjunk-e morzejeleket? Miközben: hiába vannak hatékony tűzfegyverek, akadnak, akik nyilazni szeretnek. Sőt: hátrafelé. Akkor éppen írni is miért ne lehetne hátrafelé... Hátha a világ is arra megy...
_______________

Más:

• Weblap optimalizálás - Internet - sms optimalizálás
• internetes tartalom keresés -  google. első helyezés

 

Dünnyögök egy verset én is

Az idei 100 ezer költő a változásért néven ismert nagy nemzetközi költészeti happening budapesti rendezvényére 2013. szeptember 28-án 15 órától kerül sor, helyszín a Gödör Klub (Király utca 8-10.). A rendezvény éjjel 1 óráig tart száznál több résztvevő szereplésével. Az élő közvetítés az adott intervallumban (tehát du. 3-tól éjjel 1-ig) itt alább lesz nyomon követhető (Éjfél után hangfelvételről én is eldünnyögök egy verset). A fellépők teljes névsora, plakát: Költők a Gödörben: 100 ezer költő a változásért 2013

(Az élő közvetítés múltán az alkalmazást kivettem innen - a rögzített verzió nem érhető el)

Tíz éve élek szellemi emigrációban

Piréz szellemi emigrációban

Szellemi emigráció

Ezeket pontosan 10 évvel ezelőtt írtam naplómban:

Pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, úgy fogom megélni kárpátaljaiságomat, mint manapság. Aligha hihettem, akként fordul érdeklődésem, igényem, magatartásom, hogy jobban esik minden itthoni történésből kimaradni, semmilyen szerveződésben részt nem venni, egyik orgánumban se publikálni. Hiszen már-már mániákus elszántsággal szerkesztettem kiadványokat, alapítottam kiadót, lapokat, hogy íróinknak fórumot teremtsek, energiám jelentős részét nemes elhatározással fordítottam szerzőink aktivizálására (pályázatok, díjak, rendezvények), a kívülrekedtek reintegrálására, fiatalok felfedezésére... Mindezt azért, mert komolyan hittem benne, hogy nemcsak felmutatható értékeink vannak, hanem – és leginkább – képesek vagyunk a fejlődésre, előrelépésre, modernizációra, szemléletünk kitágítására, műfaji sokszínűségünk megteremtésére. Ennek érdekében erőfeszítéseket tennem, úgy éreztem, nemes és bölcs dolog; ha tetszik: misszió.

Most, hogy a régi értékek sokaságáról számomra kiderült: leginkább az akkori idők cenzurális viszonyainak felhajtó ereje emelte meg őket, nem pedig önerejük; most, hogy a felszabadult alkotásmód helyett a régi hőskort idéző görcsös erőfeszítéseket látom; hogy a művészi-világnézeti szemlélet nem tágul, hanem még inkább beszűkül; s hogy ráadásul ennek az ostobán szemellenzős felfogásnak és stiláris sivárságnak a képviselői szinte ugyanazokkal a módszerekkel lépnek fel minden másfajta szemlélet ellen, mint amelyek ellen 20 éve lázadtunk – most mindezt kudarcként, az én személyes kudarcomként élem meg, és alig múló lelkiismeret-furdalást érzek amiatt (ezt talán most vallom meg először), hogy többé nem tudok VELÜK azonosulni, nem kívánok velük egy hajóban evezni, egy tálból cseresznyézni, egy cipőben járni – és ezt az elhatárolódásomat csak részben menti, hogy ők sem énvelem; hiszen voltaképp én intéztem úgy, hogy elfogadhatatlan legyek számukra. Igen, én indultam más irányba, én lettem hűtlen, én lettem áruló – hűtlen a kisszerűséghez, árulója az akolnak, amely önmelegét és önbűzét gondolja az egyetlen üdvözítő létezésnek. Igen: lelkileg én már emigráltam, másutt érzem jól magam, mea culpa – egyszer majd bűnhődnöm kell érte, bizonyosan, bűnhődnöm, amiért más társakat kerestem magamnak a nagyvilágban, amiért nem vállalom azt a kárpátaljaiságot, amit ők annak gondolnak.

egy piréz kárpátalján

Vidnyánszkyról mégis

Elég sokáig tartózkodtam attól, hogy Vidnyánszky Attila közéleti-kulturpolitikusi szerepléséről negatívan nyilatkozzam. Egy idő után aztán mégis úgy éreztem, nem mehetek el szó nélkül amellett, amit művel.

Blogbejegyzéseket most nem linkelek ide (megtalálhatók), de a Facebookon a minap folyt polimiában kifejtett véleményem egyes passzusait - magam számára is emlékeztetőül - ide tűzöm.

Ezek mások megjegyzéseire adott válaszaim, reakcióim, de önállóan is érthetőek (itt ott nyestem a szövegből):

VA mindent megtett azért, hogy már soha többet ne tudjak rá fenézni. Remek rendező, de eladta magát, igaz, jó pénzért, pozícióért, hatalomért. Így aztán a remek rendező helyett most már csak a pöffeszkedő, sértett, hatalomvágyó és bosszúállásra is kész disznófejű nagyúr látszik belőle.

attila nem kiszolgáltatottja ennek a helyzetnek, hanem buzgó előállítója. nem belekényszerült, hanem büszkén beleállt ebbe a negatív szerepbe, mert számításból, sértettségből, hatalomvágyból (s megengedem: részben őszinte elkötelezettségből is) mindenáron el akarja játszani a nemzet színházát a romlásból kiemelő és az üdvösséghez vezető úton eredményesen elvezérlő messiás szerepét. ettől válik mindaz, amit csinál, egyre inkább gyűlöletesebbé. Számomra legalábbis. De azt gondolom, éppen az általad is elsődlegesnek tartott művészi értékek iránt elkötelezettek közül sokan gondolják velem együtt azt, hogy ÍGY már nem igazulhat meg a művészet.

...azt gondolom, minden lehetséges pozitív ügynek árt a magatartása. legtöbbet alighanem éppen annak az ügynek árt, amelynek elkötelezettjeként te véded őt: Vidnyánszky Attila ma a magyar színház össznemzeti ügyének (ha van ilyen) tesz rosszat!!!! én elég sokáig szurkoltam neki. aztán jó ideig kivártam, tartózkodtam attól, hogy véleményt mondjak. működött a személyes barátság-közeli sokéves kapcsolat emléke, működött a kárpátaljaiak közti szolidaritás - leginkább pedig a rendezői nagysága előtti tisztelet. de az ellenérzéseim idővel felülkerekedtek. aztán a Kerényivel való együtt-szereplése betetőzte a dolgot. lehet, hogy ettől már valamelyest előítéletes lettem. kétség kívül nagyon nehéz lesz felülírnia azt, ami bennem ellene felgyülemlett és ami most azt mondatja velem: művészi kvalitásait emberi magatartása (fáj kimondani: hitványsága) lehúzta a porba. mondom: ebben a helyzetben a művészet nem tud megigazulni. még ha egészséges lenne is az ő hozzáállása. de az sem az. a művész hihet a maga művészi igazságában, de nem gondolhatja azt, hogy más igazság nem létezik, de még azt sem, hogy az övé üdvözítő, a másiké pedig rontó, ártó, ördögtől való. aki így gondolkozik, az megcsúfolja a művészet szabadságát.

10 éves családi fotó

A dátum tanúsága szerint ezek a fotók éppen 10 évvel ezelőtt, 2003 nyarán készült Berekfürdőn, ahová akkoriban anyámék nyaralni jártak. Mi hoztuk-vittük őket, illetve az egyik fuvart néha bátyám intézte, maga is hazajőve pár napra Ungvárra. Mi általában más programjainkkal is összekötöttük a szülőnyaraltatást, Pestre mentünk vagy onnan jöttünk kiadói és alapítványi dolgainkat intézve, netán írói szereplések miatt szelve keresztül néha egész Magyarországot. Kolos itt alighanem szintén fontos dolga miatt volt velünk: ezen az őszön kezdte tanulmányait Veszprémben, talán éppen albérlet-nézőbe is utaztunk.

Tőlem eléggé távol áll a nosztalgiázás, most a régi fotók közt böngészve mégis érdekes volt felidézni, hogy a Berekfürdőre érkezés és onnan indulás természetesen rituális ünnepélyességű kávézással nyerte el jelentőségét. Nem magam miatt, öregeim miatt jóleső érzés felidézni: mennyire élvezték ezeket a pillanatokat. Az érkezést azért, mert vége lett asok órás útnak és mert olyan helyre jöttek meg, ahol garantáltan nagyon jól fogják érezni magukat - az indulást pedig azért, mert 3 hét múltán végre újra együtt lehettünk és mert a hívogató édes otthon időben újra közel került hozzájuk.
Ilyenkor a kévé is jobban ízlett a szokásosnál.