Vidnyánszkyról mégis

Elég sokáig tartózkodtam attól, hogy Vidnyánszky Attila közéleti-kulturpolitikusi szerepléséről negatívan nyilatkozzam. Egy idő után aztán mégis úgy éreztem, nem mehetek el szó nélkül amellett, amit művel.

Blogbejegyzéseket most nem linkelek ide (megtalálhatók), de a Facebookon a minap folyt polimiában kifejtett véleményem egyes passzusait - magam számára is emlékeztetőül - ide tűzöm.

Ezek mások megjegyzéseire adott válaszaim, reakcióim, de önállóan is érthetőek (itt ott nyestem a szövegből):

VA mindent megtett azért, hogy már soha többet ne tudjak rá fenézni. Remek rendező, de eladta magát, igaz, jó pénzért, pozícióért, hatalomért. Így aztán a remek rendező helyett most már csak a pöffeszkedő, sértett, hatalomvágyó és bosszúállásra is kész disznófejű nagyúr látszik belőle.

attila nem kiszolgáltatottja ennek a helyzetnek, hanem buzgó előállítója. nem belekényszerült, hanem büszkén beleállt ebbe a negatív szerepbe, mert számításból, sértettségből, hatalomvágyból (s megengedem: részben őszinte elkötelezettségből is) mindenáron el akarja játszani a nemzet színházát a romlásból kiemelő és az üdvösséghez vezető úton eredményesen elvezérlő messiás szerepét. ettől válik mindaz, amit csinál, egyre inkább gyűlöletesebbé. Számomra legalábbis. De azt gondolom, éppen az általad is elsődlegesnek tartott művészi értékek iránt elkötelezettek közül sokan gondolják velem együtt azt, hogy ÍGY már nem igazulhat meg a művészet.

...azt gondolom, minden lehetséges pozitív ügynek árt a magatartása. legtöbbet alighanem éppen annak az ügynek árt, amelynek elkötelezettjeként te véded őt: Vidnyánszky Attila ma a magyar színház össznemzeti ügyének (ha van ilyen) tesz rosszat!!!! én elég sokáig szurkoltam neki. aztán jó ideig kivártam, tartózkodtam attól, hogy véleményt mondjak. működött a személyes barátság-közeli sokéves kapcsolat emléke, működött a kárpátaljaiak közti szolidaritás - leginkább pedig a rendezői nagysága előtti tisztelet. de az ellenérzéseim idővel felülkerekedtek. aztán a Kerényivel való együtt-szereplése betetőzte a dolgot. lehet, hogy ettől már valamelyest előítéletes lettem. kétség kívül nagyon nehéz lesz felülírnia azt, ami bennem ellene felgyülemlett és ami most azt mondatja velem: művészi kvalitásait emberi magatartása (fáj kimondani: hitványsága) lehúzta a porba. mondom: ebben a helyzetben a művészet nem tud megigazulni. még ha egészséges lenne is az ő hozzáállása. de az sem az. a művész hihet a maga művészi igazságában, de nem gondolhatja azt, hogy más igazság nem létezik, de még azt sem, hogy az övé üdvözítő, a másiké pedig rontó, ártó, ördögtől való. aki így gondolkozik, az megcsúfolja a művészet szabadságát.