BDK BLOG

2012. március 25., vasárnap

Párbeszéd a Facebook magánfecsegőjében

A magyar állam által "kitenyésztett" rácok, oláhok, tótok... Újabb ismerőst (ezúttal is kárpátaljai irodalmár-félét) kellett,  leginkább otromba sovinizmusa miatt,.törölnöm ismerőseim sorából. Nevét megváltoztattam, a többi szó szerint így zajlott.
  •  BDK
    • Kedves Ismerős, először is kösz a jelölést - visszaigazoltam.
      Másodjára viszont kikívánkozik belőlem az a megjegyzés, hogy valószínűleg eléggé erősen különböznek a világról alkotott elképzeléseink, politikai nézeteink, ízlésünk. Ez engem önmagában nem zavar, de ha majd ismerősök leszünk (vagyunk), akkor időnként a te tevékenységed megjelenik az én hírfalamon, az enyém pedig a tieden. Ez is rendjén van mindaddig, amíg esetleg olyasmi is fel nem kerül a falra, ami a másikat irritálja. Velem az utóbbi hónapokban jó párszor megesett, hogy vagy én voltam kénytelen törölni az ismerőseim közül jó párat azért, mert szélsőséges jobboldali propagandát folytattak. Olyan oldalakat, hírforrásokat, szimbólumokat jelenítettek meg, amelyek egy számomra elfogadhatatlan szellemiséghez, ideológiához kapcsolódnak - és ilyesmire részemről nincsen fogadókészség. Vagy pedig mások maguk töröltek engem, mert én viszont a liberális nézeteimről árulkodó blogbejegyzéseim, cikkeim linkjét osztom meg a hírfalon, és akadtak, akiknek a szemében ez egyenlő a nemzetárulással.
      No, mindezt csak azért írom, mert ugyan megnyomtam az ismeretségünket megerősítő gombot, de talán azért gondold végig: akarsz-e valóban itt a Facebookon az ismerősöm lenni, avagy mindketten jobban járunk, ha mégsem. Ha most hullatjuk vissza egymást az ismeretlenségbe, az valószínűleg kevesebb konfliktussal jár, semmint ha ez akkor történik meg, amikor már "bejáratódott" a virtuális kapcsolatunk.
      Mindezekkel együtt szép napokat kívánok.
  • Ismerős
    • Kedves Károly, tegyen belátása szerint. mindenesetre az kizárt, hogy tőlem valaha is bármiféle politikai megnyilvánulást hallott volna, így nem értem miből következik, hogy ellenlábasok lennénk? A politika szerintem szellemromboló, degeneráló hatása sajnos nagyon is beleékelődött közéletünkbe, általam nagyrabecsült szerzők néha képtelen baromságokkal képesek előállni, csak mert ehhez- vagy ahhoz az oldalhoz tartoznak.
  • BDK
    • Kedves Ismerős, először is légy szíves, tegezz vissza, ez a neten a legelfogadottabb. A feltevésemet három dologra alapoztam. 1. Kedvenc oldalaid között ott találtam Orbán Viktorét. 2. Politikai nézetedként ezt adtad meg: "minden, ami lopott területek visszaadását eredményezheti" - ez revizionizmus, irredentizmus. én a Trianon-szindrómát a nemzetre nézve az egyik legveszélyesebb dolognak tartom. 3. ismerőseid között szinte elsőre pont azokat a neveket pillantottam meg, akik nemrégiben a Jobbik rendezvényén feszítettek nyilas zászlók alatt (s akiket én nemrégiben töröltem). Ha ezek ellenére te magad távol tartod a politikától, azt üdvözlöm. akkor már csak az a kérdés, hogy te el tudod-e az én nézeteimet fogadni
  • Ismerős
    • Nem vagyok rendszeres Facebook-csetelő, az itteni szokásokhoz még hozzá kell szoknom. Általában aki valamiképp eljut az én nevemhez és kéri az ismeretség megerősítését azt válogatás nélkü el szoktam fogadni. Lehet, hogy hiba. De arról is most kellett tőled értesülnöm, hogy Orbán mint kedvenc van nálam bejegyezve. A második felvetésedre a válaszom egyszerű, erkölcsi, etikai probléma, anélkül hogy most valaki vallási túlbuzgósággal vádolna, a tízparancsolatot kell felhoznom: NE LOPJ! És ami ebből következik, a rablott holmi viszajár. Ilyen egyszerű. A rabló meg büntetést érdemel, mi ebben a sovinizmus. Egyszerű polgári büntetőjog. A magyarság mért kivétel ez alól?
  • BDK
    • A történelemre nem lehet alkalmazni a tyúktolvajlás szabályait. Ez nem okos érvelés.
    • Ha ilyen fogalmakban gondolkozol és "büntetésről" beszélsz, akkor Trianon is megérdemelt büntetés volt.
  • Ismerős
    • Ha már hasonlat, akkor megfelelőbb lenne a "házfoglalás", mert Trianont egy szimpla tyúklopáshoz hasonlítani kissé bizarr. De mit szóljon az az ember, akihez betörtek és kisajátították az életterét, miközben meghagyták neki a tyúkólat? Te ebben az esetben tűrnéd? Nem fordulnál-e hatósághoz? Ráadásul mindez már történelem, mert az említett szerződés a felek felbomlása után nem is tarthatnak igényt rá. Egy kivétellel. Tudom, hogy mindez utópia, de az igazságtalanságot nem bírom elviselni, elfogadni.
  • BDK
    • Mondd, gondoltál már a szerbek, románok, szlovákok igazságérzetére?
    • polgári büntetőjogot pedig te akarsz a történelemre alkalmazni, ezért hoztam fel a tyúklopást.
  • Ismerős
    • Rácok, oláhok, tótok, akik nem is lennének, ha a mindenkori magyar állam ki nem kupálja őket, (hogy ne mondjam kitenyésztette), adván nekik mindenféle jogokat, ami a korabeli Európában ismeretlen volt.
  • BDK
    • na ez most már valóban sovinizmus.
    • töröllek, Ismerős, nincs szükségem ilyen ismeretségre
    • aki lenézi a nem magyarokat, az hitvány magyar, ez a véleményem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése