Első rosszallás
Őszintén szólva korábbra vártam...
Amikor elkezdtem kárpátaljai helységnevekkel limerikeket írni és publikálni erre rendszeresített új blogomban, számítottam arra, hogy kiváltom egyesek megbotránkozását. Leginkább mélymagyar kárpátaljai prűdek fújolását tudtam elképzelni - ehhez képest a Facebookon jelen levő több tucatnyi kárpátaljai ismerősöm közül senki sem adott hangot rosszallásának, sőt, néhányan kifejezetten tetszésüket nyilvánították ki (igaz, valamennyien a fiatalabb generáció tagjai). Ugyanitt nem-kárpátaljai olvasók és szakmabeliek is kivétel nélkül pozitívan álltak a kezdeményezésemhez (illetve, akiknek esetleg nem tetszett, azok elhallgatták véleményüket).
Magánlevélben eddig három elismerést kaptam, kettőt Bp-ről, egyet az USÁ-ból.
De a minap "végre" megjött az első megrovó levél is, még ám egy budapesti nemzeti intézmény munkatársától, aki szánalomra méltónak talált engem és szóvá tette, hogy míg "mi" vért izzadva küzdünk a magyar nyelv megmentéséért, addig én ilyen ocsmány versek (?) írására használom. Ennyire nem lehetek elkeseredve - így a hölgy.
Hát valóban nem. Azt válaszoltam, hogy szánalmából, köszönöm, nem kérek, elkeseredve nem vagyok, a nyelvért való véres küzdést pedig meghagyom az izzadóknak.
Amikor elkezdtem kárpátaljai helységnevekkel limerikeket írni és publikálni erre rendszeresített új blogomban, számítottam arra, hogy kiváltom egyesek megbotránkozását. Leginkább mélymagyar kárpátaljai prűdek fújolását tudtam elképzelni - ehhez képest a Facebookon jelen levő több tucatnyi kárpátaljai ismerősöm közül senki sem adott hangot rosszallásának, sőt, néhányan kifejezetten tetszésüket nyilvánították ki (igaz, valamennyien a fiatalabb generáció tagjai). Ugyanitt nem-kárpátaljai olvasók és szakmabeliek is kivétel nélkül pozitívan álltak a kezdeményezésemhez (illetve, akiknek esetleg nem tetszett, azok elhallgatták véleményüket).
Magánlevélben eddig három elismerést kaptam, kettőt Bp-ről, egyet az USÁ-ból.
De a minap "végre" megjött az első megrovó levél is, még ám egy budapesti nemzeti intézmény munkatársától, aki szánalomra méltónak talált engem és szóvá tette, hogy míg "mi" vért izzadva küzdünk a magyar nyelv megmentéséért, addig én ilyen ocsmány versek (?) írására használom. Ennyire nem lehetek elkeseredve - így a hölgy.
Hát valóban nem. Azt válaszoltam, hogy szánalmából, köszönöm, nem kérek, elkeseredve nem vagyok, a nyelvért való véres küzdést pedig meghagyom az izzadóknak.
